Nem csak büdös, de kártékony is

2017. augusztus 22. kedd
Oláh Margó
22463


Nem csak büdös, de kártékony is

Most, a nyár vége felé egyre gyakrabban találkozunk főleg a zöldségféléken kisebb, 3–10 mm nagyságú zöldes színű rovarokkal. Nagyon sokan a közösségi oldalakon érdeklődnek, hogy mi lehet ez a rovar. Amely némi zavarás, piszkálás után jellegzetes poloska szagával meglehetősen gyorsan jelzi is, hogy ő bizony a poloskák közé tartozik. Az egy dolog, hogy büdös és a szagával nemcsak a kezünket szennyezi be, hanem az általa össze mászkált terményt is.  Ráadásul a lárvák, majd a nimfák szívogatásukkal jelentékeny minőségi károkat is képesek okozni főképp a lédús zöldségféléken.
A szóban forgó kártevő a zöld, vagy közönséges vándorpoloska (Nezera viridula), amely 15 éve, 2002-ben tűnt fel először hazánkban, de mára már szinte mindenütt nagy egyedszámban található meg. Döntően trópusi, szubtrópusi faj, amely eredeti élőhelyén 4 nemzedéket is nevel évente. Hazánkban szerencsére csak évi 2 nemzedék tud kifejlődni. Kifejlett poloskaként telel át. Hasonlóan a többi, őshonos címeres poloskához, szívesen használja telelőhelyként az ember alkotta épületeket, házakat, raktárakat. Szélsőségesen polifág faj, szinte minden növényen képes szívogatni.
A vándorpoloska ellen nem reménytelen a védekezés. A fiatal lárvák megjelenése idején szinte bármelyik rovarölő szer eredményes lehet. Fontos, hogy a növény teljes felületét befedjük a kiválasztott készítménnyel, különben a rovarölő szerek legtöbbjénél jelen lévő repellens hatás miatt a kártevők elkerülhetik a kezelt felületet.
Hertelendy Péter                             Agrofil-SzMI Kft.           https://agrofil.hu/hirek/nem-csak-budos-de-kartekony

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

A trágyalé kivitele és bedolgozása

Trágyalé kivitele és bedolgozásaFOX 300 D / 350 D / FOX 400...

Bővebben...

Tejtaxi

A mobil tejkiosztó kocsik előnyei a vödrös borjúitatásban A tejtaxi...

Bővebben...

Sorközművelésben profik vagyunk

sorközművelésben profik vagyunkA francia Carre cég Nantes közeli központjában...

Bővebben...

Magágykészítés felsőfokon!

Magágykészítés felsőfokon!Függesztett magágykészítő kombinátorok 1,1 m-es...

Bővebben...

A Väderstad élettartam...

A Väderstad élettartam garanciát vállal tárcsáiraA Väderstad a minőség és a...

Bővebben...

Talajtömörödés gondja és orvoslása

Talajszellőztetés hatása és talajtani vonatkozásaiavagy a Talajtömörödés...

Bővebben...

Szezon előtti akció!

Simba Great Plains szezon előtti akciókValkon 2007 Kft. szezon előtti akciót...

Bővebben...

Műtrágya-kijuttatás

Műtrágya-kijuttatás talajműveléssel egy menetben Az új Väderstad megoldás...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK