Lovaskocsit adtak...

2017. október 04. szerda
Oláh Margó
5211

Lovaskocsit adtak az Alfa-Gép ajtónálló Hoffer traktorjáért
Idén augusztus elsején volt 25 éve annak, hogy Szabó István (63) az Alfa-Gép Kft. tulajdonosa és ügyvezetője első munkanapját töltötte el Békéscsabán a Szarvasi út 84 szám alatt. Biztonságos vidéki életét hagyta hátra, amikor elvállalta a frissen megalakult Agro-Stop Kft. ügyvezetői állását.
  Akkor még nem sejtette, hogy egyszer ugyanezen a telephelyen fog működni családi vállalkozásuk, melynek már nem alkalmazottja, hanem tulajdonosa lesz. Akkor még számára az „alfa" csak a görög abc legelső betűjét jelentette, semmi többet.
- Miért Alfa-Gép lett a gépkereskedő vállalkozás neve?
- Igazából semmilyen szimbolikus jelentése nincsen, egyszerűen olyan cégnevet kerestünk, amelyhez könnyen tudunk logót tervezni – válaszolta Szabó István. - Nekem tetszett, hogy az alfa meghosszabbított szárára rá tudtuk írni a mas és később a gép szót. Hamarabb volt meg a logó ötlet, mint a név. A logót egyébként 2014-ben kibővítettük, egy trapéz alakú ábrával, mely az új irodaépületünkre utal.
- Nagykamaráson a helyi termelő szövetkezet (akkori neve Ságvári Endre – a szerző) műszaki fő-ágazatvezetőjeként kialakult, biztos élete volt. Miért változtatott élete menetén?
- A termelőszövetkezet volt az első munkahelyem, 1975-ben végeztem a mezőtúri mezőgazdasági gépész főiskolán, és attól az évtől kezdve 1992-ig dolgoztam a nagykamarási szövetkezetben. Például többek között büszke vagyok arra is, hogy megteremtettük a feltételeit annak, hogy a kétegyházi mezőgazdasági szakközépiskola tanulói hozzánk járjanak gyakorlati oktatásra.
- Hogyan?
- Kérelmeztük a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnál, hogy támogassák tanműhely, szervizműhely és gépjavító műhely kialakítását. Szerencsénk volt, elfogadták elképzeléseinket, így mi lehettünk a kétegyházi iskola gyakorlati egyik oktató központja. Ugyanazt a duális képzést biztosítottuk a tanulóknak, mint amiről napjainkban beszélnek. Nagyon szép időszaka volt ez az életemnek, kiegyensúlyozott, biztos családi és baráti légkör, amely a mai napig stabil alapja mindennapjaimnak.
- Ha ennyire jól működött az élete, ismét megkérdezem, miért változtatott?
- Két dolog miatt. A változtatás egyik feltétele az volt, hogy a szakmában dolgozhassak tovább. Gépészmérnök vagyok, a mezőtúri főiskola után levelező tagozaton a gödöllői egyetem gépészmérnöki karán 1989-ben gépészmérnöki végzettséget szereztem. Ugyanakkor a termelésirányítás, a gyártás helyett egyre jobban kezdett érdekelni a kereskedelem. Az Agro-Stop Kft. pályázatot írt ki ügyvezetői állás betöltésére. A kiírás alapján úgy láttam, hogy ebben a munkában mindkét feltételem teljesül.                                Egy kis múltidéző.
- Megnyerte a pályázatot. Mivel foglalkozott ez a cég?
- Gumikereskedéssel, műszaki áruk és alkatrészek kereskedelmével. Akkor a mi mostani telephelyünk és a szomszédos gumicentrum még egybefüggő ingatlan volt. Ez a bitumen placc például, ahol most a traktorok sorakoznak, egykor kézilabda pálya volt.
  
- Hogyan lett az ügyvezetői állásból önálló vállalkozás?
- Sokáig nem gondolkoztam vállalkozásban, de a munka és a körülmények alakulása egyszerre csak döntés elé állított: hogyan tovább?
- Mik voltak ezek a körülmények?
- A munkámat nagyon szerettem, élveztem a helyzetet és a cég is jól működött, nagy ívű tervei voltak a tulajdonosoknak. A körülmények és a sors úgy hozta, hogy előbb a cégen belül alakítottunk egy gépforgalmazó részleget, egy esztendő elteltével 1993-ban pedig a szintén gépforgalmazással foglalkozó Alfamas Kft-t.       
- Miért volt erre szükség?
- A partnereink igényeit vettük figyelembe ennél a fejlesztésnél. Logikus döntés volt, hogy ne csak alkatrészeket forgalmazzunk, hanem gépeket is. Három szép év telt így el, a cég folyamatosan fejlődött, bővült. A piaci helyzethez igazodva, az akkori történések miatt 1996 júniusában megalapítottuk az Alfa-Gép Kft-t is, amiből néhány év múlva a mai napig is működő családi vállalkozás lett. Az Alfa-Gép Kft hasonlóan, mint az elődök, mezőgazdasági gép, alkatrész, valamint vegyes árukereskedelemmel foglalkozik.
- Nyilván nem így nézett ki a telephely 1992-ben-1993-ban, mint napjainkban. Jól gondolom?
- Erre a telepre sem áram, sem víz nem volt bevezetve induláskor. A pályán kívül egy rozzant öltözőépület volt itt, semmi más, annak lebontása után egyetlen fehér konténerünk volt, abban alakítottuk ki az irodát, ahol hárman dolgoztunk ekkor. Áramot a szomszédos Mezőgéptől (ma LINAMAR) béreltünk.
- Milyen árukészlettel indultak?
- Az Agro-Stoptól és az Alfamas Kft-től vettünk át néhány gépet illetve gyártóktól is voltak bizományba gépek, azokkal kezdtük a kereskedést.
- Örök kérdés a vállalkozások indulásánál: merre induljanak? Volt stratégiájuk?
- Hitünk, szakértelmünk és jelentős kapcsolati tőként volt. Dél-Békésben, az ország legjelentősebb mezőgazdasági területén dolgoztam tizenhét évet, gyakorlatilag minden kollégát, a későbbi mezőgazdasági termelővé és vállalkozóvá vált partnereinket ismertem a régióban. Rájuk mindenképpen számítottam az indulásnál.
   
- Hogy vevőként jönnek Önhöz?
- Igen, reméltem, hogy lesznek közülük számosan vásárlóim. Szerencsére így is történt, a legelső vevőim arról a vidékről érkeztek, emellett rövid időn belül a megye többi részéről is lettek partnereink. Ez volt az az időszak, amikor beindultak az önálló családi vállalkozások, szükség volt a gépekre, az állam is segítette a gépvásárlást. Egyébként a tervünk az volt, hogy az egészen kis és közepes termelőket fogjuk majd kiszolgálni. Az ő gépigényeiket átgondolva formáltuk, alakítottuk kínálatunkat.
- Mi volt a területi elképzelésük? Békés megye vagy nagyobb régióban gondolkoztak?
- Természetesen Békés megyében is. Milyen volt a kapcsolatuk az igazán nagy kereskedőkkel?
- A cégvezetésben is, éppen úgy, mint a magánéletben, a jó emberi kapcsolatok kialakítása nálam belülről jön, ezt hoztam otthonról, én egyszerűen ilyen vagyok. Mikor vállalkozó lettem, teljesen természetes módon alakítottam a cég belső és külső kapcsolatait is ebben a szellemben. Hiszek benne, ha a munkatársak magánemberként is jó közösséget alkotnak, akkor lényegesen hatékonyabban tudnak együtt dolgozni is. A nagy kereskedőcégekkel, mint ahogyan a gyártókkal is jó viszony kialakítására törekedtünk, többnek voltunk viszonteladó partnerei is a megyében.
- Emlékszem a kilencvenes évek második felére privatizálódott az állami mezőgazdasági gépkereskedelem. Akkor bomlottak le az Agroker vállalatok megyei kirendeltségei és vették át helyüket a multik, a nagy és kisebb méretű hazai kereskedések. Értem területi, célcsoport szerinti és cégfilozófiai elképzeléseiket.
-Biztosan volt határozott elképzelésük arról is, hogy szakmailag milyen kereskedőkké akarnak válni.
-Mi fogja Önöket megkülönböztetni a többi, hasonló ambíciójú vállalkozástól?
- Egyrészt a választott célcsoport gépigényének pontos felmérése, másrészt pedig a nagy élőmunka igényű kertészeti tevékenységhez szükséges gépek forgalmazása. Ehhez jól értettünk és ezek kisebb értékű gépek, mint a szántóföldi termelés gépei. Mi ennek a mezőgazdasági szektornak a kiszolgálására specializálódtunk.
- Mi elsősorban Békés megyére koncentráltunk és koncentrálunk a mai napig. Az elején távolabbra nekünk nem volt érdemes gondolni, hiszen a nagy gépkereskedők, mint például az Agrokereknek mindenhol voltak telephelyei.
  - Mondjon egy konkrét példát!
- Itt vannak a például a kertészeti gépek és a fokhagyma termesztés gépei. Termesztésekor rengeteg élőmunkát igényel mindkettő, a vetéstől, palántázástól a termény betakarításáig. Mi a kertészeknek és a fokhagymatermelőknek komplett gépsort tudunk ajánlani. Vetéselőkészítés, vetés, ültetés, növényápolás, betakarítás, tisztítás, osztályozás, tárolás, feldolgozás. Minden munkafolyamathoz tudunk gépeket adni. Kizárólagos forgalmazói vagyunk az olasz FEDELE kertészeti gépeket gyártó cégnek, valamint a spanyol JJBroch fokhagyma gépsort gyártó cégnek. Spanyolország Európa legnagyobb fokhagymatermelő országa, hatalmas területeken termesztenek. Természetes, hogy egy spanyol gyártó fejlesztette ki a fokhagymatermesztés technológiájához szükséges gépeket. A teljes technológia sort hat éve tudjuk biztosítani.
- Ezeket a gépeket is csak Békés megyében forgalmazzák?
- Nem, ezeket az ország egész területére szállítjuk, ebben mi vagyunk az egyik legjobbak.
- Ha már szóba kerültek a beszállítók… Honnan szerzik be az értékesítésre kerülő gépeket?
- Magyarországi gyártók mellett Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Spanyolországból és Távol-keleti gyártókkal is kapcsolatban állunk. A beszállítók között is a családi vállalkozásokat részesítjük előnyben. Az olasz FEDELE kertészeti gépeket gyártó vállalkozással lassan húsz éve állunk kapcsolatban, hiszen 1998-ban találtunk egymásra. Azóta nem csak szakmailag, emberileg is összecsiszolódtunk, az együttműködésben mindkét cég megtalálja a számításait.
- Idén lettek igazán nagykorúak, 21 éve kezdték el felépíteni az Alfa-Gép Kft-t. (Amerikában 21 év a nagykorúság alsó határa – a szerző). Ön szerint melyek voltak a cégépítés legfontosabb mérföldkövei?
- A nulla mérföldkő a fehér konténer volt. Azzal indultunk, a mai napig őrizzük a raktárunkban, nagy becsben tarjuk. 1998-ban első építményünk egy kisebb iroda volt szociális helyiséggel. Ezt követően egy nagyobb volumenű beruházást valósítottunk meg, bővítettük a „kisirodát”, felépítettük a raktár és műhely épületegyüttest. 2009-ben növeltük raktárfelületünket egy csarnoképítménnyel. 2014-ben kibővítettük és felújítottuk irodáinkat, és korszerűsítést hajtottunk végre, napelemet helyeztünk fel, azóta saját energiaellátásunk van. Ezek voltak a látható mérföldkövek. A cég életében az igazán nagy ugrás 2010 után következett be, amikor árbevételünk elérte illetve rendszeresen meghaladta az egymilliárd forintot.

  Az Alfa-Gép csapata
- Mai szemmel mit tart a cég legfontosabb eredményeinek?
- Talán azt, hogy kialakítottunk egy összetartó, állandó csapatot, amelyik évről évre képes fejlődni. A cég munkájában hárman vettünk részt induláskor, ma kilencen vagyunk. Külön öröm számomra, hogy feleségem (1999 óta – a szerző), Katalin (2005) és Éva (2010) lányaim is itt dolgoznak. A munkatársak-üzletkötők, adminisztrátor, szerviz és raktáros kollégák- nagyobb része közel másfél évtizede sorainkban tudhatók. Amely bizonyítja a csapatmunka sikerességét. Természetesen a szakmai partneri elismerések is sok erőt adnak a munkánkhoz. Ezek inspirálnak mindennap, mindannyiunkat a folyamatosan magas színvonalú, innovatív, fejlődőképes munkavégzésre. Létrehozni típusú vállalkozó vagyok, itt minden látható és szemmel nem érzékelhető eredmény a csapatunk közös munkájának a gyümölcse.
    - Milyen elismerések, oklevelek díszítik az iroda falait?
- Eddigi pályafutásom legnagyobb elismerésének a 2013-ban megkapott Év vállalkozója díjat tartom, melyet a Békés Megyei VOSZ (elnöke Nagy Mihály László – a szerző) javaslatára adott át Demján Sándor, a VOSZ elnöke. Nagy becsben tartjuk beszállítóink elismeréseit is. Tavaly, 2016-ban forgalmi adataink alapján a Güttler Kft. legjobb magyarországi viszonteladói lettünk, míg a FLIEGL Kft-től a legjobb régiós értékesítő kitüntetést kaptuk meg.

Szabó István, miközben az Alfa-Gép történetét mesélte, nem győzte hangsúlyozni, mennyi mindent köszönhet családjainak. Saját családja a háttérben mindig támogatta a munkáját, a céget gyakorlatilag együtt építették fel. Otthonról a munka iránti elkötelezettséget, a becsületességet, az elődök tiszteletét és a múlt emlékeinek megbecsülését hozta magával. Nem véletlen, hogy a raktárcsarnok egyik szegletében egy mini kiállítást állított össze korabeli mezőgazdasági eszközökből, mint ahogyan a bejáratnál álló, teljesen felújított Hoffer traktor is szerves része életének. Ezt a traktort még műszaki ágazatvezető korában látta meg egy békéscsabai tanya udvarán a múlt század nyolcvanas éveinek elején. Félre volt állítva, látszott rajta régen nem használták már. Megalkudott a gazdával, egy Pullman – gumikerekes – lovaskocsit adott érte, amit aztán a TSZ-ben üzembe helyeztetett és kiállított. Miután új útra lépett, gondoskodott arról, hogy a privatizáció után újra használaton kívül helyezett Hoffer traktort ne kebelezhesse be az enyészet. Megvette az új tulajdonostól, hogy felállítsa itt, az Alfa-Gép Kft. udvarán. Ezzel az akcióval és hétköznapi tetteivel is azt igazolja, hogy vállalkozói életének ars poétikáját nem csak elolvasta és megértette, hanem gyakorolja is. „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn.” (gróf Széchényi István)
   www.alfa-gep.hu  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Az élet kezdete

Az élet kezdete meghatározza a teljesítménytA kutatások egybehangzóan...

Bővebben...

Lovaskocsit adtak...

Lovaskocsit adtak az Alfa-Gép ajtónálló Hoffer traktorjáértIdén augusztus...

Bővebben...

Ez az az ,,új" kifejezés

https://agrofil.hu/videok/vdt-variable-depth-cultivation VDT (Variable depth...

Bővebben...

A talaj életre keltése

Közösen dolgozunk a sikeres jövő érdekében.A PÖTTINGER az elmúlt években...

Bővebben...

A repcetermesztés sikeréért

ALAPOZZUK MEG A REPCETERMESZTÉS SIKERÉTTermesztési technológiájaVetésváltás A...

Bővebben...

De mi lesz 2020 után?

De mi lesz az agrártámogatásokkal 2020 után? Összességében nincs oka...

Bővebben...

Álmokból tervek

Üdvözöljük!Miért éppen minket válasszon?Talán azért, mert "Nálunk közös A...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK