2017 az ,,évszázad" évjárata

2017. október 09. hétfő
Oláh Margó
366

2017 az „évszázad” évjárata

Bár a naptár még csak október elejét mutatja, a hétvégén a borvidékek többségénél, így a Varga Pincészetnél is véget ér a „nagy szüret”. A termés a mennyiségét tekintve jó közepes, ám minőségében kiemelkedő. Esőt és napot pont annyit és pont úgy kapott a növény, ahogy szereti, és ezt nagyon meghálálta: az egészséges és a megszokottnál illatosabb, ízesebb szőlőkből tiszta, gazdag, vibráló borok születhetnek.
A Varga Pincészet által feldolgozott szőlőmennyiség évről évre nő, idén mintegy 30 százalékkal meghaladja a tavalyi 16 millió kilót. A borászat hazánk egyik legnagyobb felvásárlójának számít. Itthon a legtöbb palack tőlük kerül a polcokra tavaly 14,6 milliót, idén pedig várhatóan 16 milliót értékesítenek. A jó minőségű, közepes árkategóriájú boraik mellett a prémium termékeik is egyre ismertebbek, szakmai munkájukat rangos külföldi és hazai díjakkal tüntették már ki. Az idei évben például a 2015-ös száraz Aranymetszés Olaszrizlingjük elnyerte a Vinagora magyar nemzetközi borverseny legjobb fajta bora címet. Továbbá a borok világbajnokságának számító bordeaux-i nemzetközi borversenyen aranyérmet nyertek az Irsai Olivérjükkel, a fent említett Olaszrizlinggel és a késői szüretelésű Aranymetszés Szürkebaráttal. Ezzel a teljesítménnyel a Varga Pincészet szerepelt a legjobban a magyar indulók között, 5 éve nem fordult elő, hogy egy magyar pincészet három aranyérmet nyer.
„Fantasztikusak lesznek az idei borok! Idén mindent megkapott a szőlő, amit szeret és mindent akkor kapott, amikor az szükséges volt. Néhány órás eső után mindig kisütött a nap, és a zivataros időre jellemző erős széllel együtt fölszárította az ültetvényeket, így a gombás fertőzések is kevesebb gondot okoztak – összegzi az idei évet Varga Péter, a Varga Pincészet egyik tulajdonosa, vezetője, majd hozzátette: „A három pincészetünk különböző mértékben veszi ki részét a szüreti munkából, a legnagyobb mennyiséget, 12 millió kilót még mindig Badacsony képviseli, de jelentős az új egri pincészetünk 8 millió kiló teljesítménye is, Tokajban viszont a feldolgozás idén csak 1 millió kiló. A hazai trendet követve, a rozék miatt borkészítésünkben folyamatosan nő a kékszőlő aránya, így idén is meghaladja az 50 százalékot. A nagy szüretnek ugyan vége, tőkén vannak még azonban azok a szőlők – a legjobb dűlők olaszrizlingjei, hárslevelűi, kéknyelűi vagy cabernet-i –, amelyektől a kiugró minőséget, hazai és nemzetközi borversenyek aranyérmeit várjuk, illetve amelyekért érdemes hozzánk betérni a prémium borok kedvelőinek.”
A Varga Pincészet az idei évben mintegy 21 millió kiló szőlőt dolgoz fel, amelyből 1,8 millió kg származik saját ültetvényeikről – ebből készülnek a kiváló minőségű, díjnyertes boraik –, a többit hosszú távú együttműködés keretében vásárolják fel dunántúli és észak-magyarországi borvidékekről. A feldolgozás növekedése idén meghaladja az értékesítés jövő évre várható 10-12 százalékos bővülését. Ennek oka részben szerződéses kötelezettségeikből származik, vagyis partnereik többlet-termését kötelesek átvenni, de Varga Péter úgy véli: az idei jó minőségből érdemes a taktikai készleteiket is növelni.

Varga Pincészet Kft. (www.vargabor.hu)
A Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, 200 hektár szőlőültetvényük van országszerte, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az egri borvidéken. A feldolgozóüzemek a Badacsonyi, Egri és Tokaj-hegyaljai Borvidéken vannak.  A pincészet 2016-os árbevétele 4,7 milliárd forint volt, az alkalmazottak száma 186 fő.  Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti hazánkban a legtöbb palackos bort, 2016-ban 14,6 milliót. Boraik megvásárolhatók szinte az összes üzletláncban.
Díjak, elismerések:
2017-ben rangos nemzetközi (Challange International du Vin, Grand International Wine Award MUNDUS VINI,  International Wine and Spirit Competition, Sélections Mondiales des Vins Canada,  Vinalies Internationales), illetve hazai borászati versenyen (VinAgora) összesen 6 arany, 4 ezüst érmet vehettek át. A Vinagorán az Aranymetszés Olaszrizling nyerte el a legjobb fajta bor címet. A bodeaux-i borversenyen öt éve nem fordult elő, hogy magyar pincészet három aranyérmet nyerjen.
A Greenováció díj, 2016: „Önálló betétdíjas borforgalmazási rendszer kiépítése” című pályázata az Újrahasznosítás kategórián belül lett első. A pincészet palackja a prémium minőségű bor, prémium, de költséghatékony és környezetbarát kiszerelése, egyedi logóval és saját, jó minőségű rekesszel rendelkezik, a visszaváltást pedig maga a pincészet garantálja." (forrás: greennovacio.hu)


További információk:
Varga Pincészet
Varga Máté, +36703153828, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Precíziós együttműködés

Agrofil – Geoprospectors precíziós együttműködés köttetett2017. júliusától az...

Bővebben...

Pöttinger újdonsága

TEGOSES köztesnövény-vetőgép  ÚJDONSÁGTEGOSEM 200 / TEGOSEM...

Bővebben...

Hogyan lehet a kevés...

Őszi búza – Hogyan lehet a kevés egy kicsit több? 2017-09-25 Szerző:...

Bővebben...

Gondoljunk már most a fagyos időkre

Fagymentes kerti csapMegoldások, melyek egész évben, akár a legnagyobb fagyban...

Bővebben...

Szarvasgombás erdő telepítése

Szarvasgombás erdő telepítésének támogatása, pályázat: VP5-8.1.1-161. A...

Bővebben...

A kullancs több mint egy rovar

A kullancs több mint egy rovar- probléma A közhiedelemmel ellentétben nem...

Bővebben...

Talajvédelmi terv készítése

Talajvédelmi terv készítéseA termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX....

Bővebben...

Ősszel is csúcsformában

Ősszel is csúcsformában      ...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK