Sárga rozsda és társai

2018. március 24. szombat
Oláh Margó
2567

Sárga rozsda és társai          

Az őszi kalászosok közül a kenyérbúza és rokonai, beleértve a tritikálét is, nem tartoznak az igazán „beteg” kultúrák közé. Bár a szakirodalom rengeteg kórokozót leír ezekről a növényekről, de gazdaságos termesztésük általában csak 1-3 fungicides beavatkozással is eredményesen megoldható.
Van ugyanakkor néhány kórokozó, amely kihasználva az idei enyhe tél és a fagyok idején kialakult hótakaró védelmét a szokásosnál korábban, vagy nagyobb populációval van jelen a búzák lombozatán. Ilyen eset fordult elő ez év kora tavaszán is.
A sárga rozsda (Puccinia striiformis) már évek óta egyre gyakrabban sikeresen áttelel Magyarországon. Ez által a vegetációs időszakban több generáció kifejlődésére van lehetőség, amely a kórokozó által okozott fertőzés és gazdasági kár mértékét drasztikusan növeli. A nyári időszakban jellegzetesen hosszú csíkokba rendezett pusztuláiról csíkos rozsdának is nevezett kórokozó azonban a tél és a kora tavasz során nem ilyen tüneteket mutat. Sok esetben csak amorf szélű sárga foltok találhatók a búza levelén, a sporuláció, a rozsda pusztuláinak képződése pedig csak a levélnek a talaj felé eső oldalán alakul ki.
A sárga rozsda búza rasszai elméletileg -10 celsius fokig bírják a téli hideget, míg a tritikáléra (és a fekete kalászú tönke búzára) specializálódott rassz -22 fokig télálló. A tavalyi év őszén mind tritikálé, mind búza rasszok is voltak a hazai vetések lombozatán. Jelen időszakban elmondható, hogy a sárga rozsda Magyarország szinte minden járásában sikeresen áttelelt, Sárga rozsda atípusos, foltszerű tünete bár a populációk mérete sokszor csak az észlelési szint közelében van. Ugyanakkor egyes helyeken tömeges, már nagy lombfelületet érintő fertőzések is kialakultak. A sárga rozsda ebben az atípusos, áttelelő formájában csak nagyon vontatottan terjed, de az ilyen, erősen fertőzött területeken nem szabad várni a fungicides beavatkozással.
A búza szeptóriás levélfoltossága (Septoria tritici) szintén jelen van a búza állományok levelein és a kórokozó populáció mérete nagyobb a szokásosnál. A gomba nedvességkedvelő és nagyon könnyű konídiumai a böjti szelek útján minden búza állományt el tud érni. Ez a kórokozó is képes olyan mértékű kora tavaszi fertőzést okozni, amely azonnali fungicides védelemért kiált, amint permetező géppel a földekre rá lehet menni.
Ahhoz, hogy e két kórokozó ellen hatékonyan, de azért gazdaságosan is védekezhessünk, nélkülözhetetlen a búza és tritikálé táblák fertőzöttségének pontos ismerete. Ezen adatok kizárólag a növény állományok gondos és aprólékos szemlézésével, átvizsgálásával szerezhetők be.
Hertelendy Péter            Korai erős szeptóriás fertőzés
Agrofil-SzMI Kft.  https://agrofil.hu/szakcikkek/sarga-rozsda-es-tarsai

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Egy fénykép margójára

Egy fénykép margójáraAz idei, meglehetősen szokatlan időjárású tavasz és...

Bővebben...

Álmokból tervek

Üdvözöljük!Miért éppen minket válasszon?Talán azért, mert "Nálunk közös A...

Bővebben...

Minőségi lazítók a 27 éves Omikrontól!

Az OMIKRON KFT 1990. november 22-én lett alapítva, 100% - ban magyar családi...

Bővebben...

Most van szükség...

Most van szükség igazán a növényvédelemreMájusban nem csak a különböző mezei...

Bővebben...

Precíziós műhely

AgroFIELD Precíziós Műhely a PregánA precíziós gazdálkodás előnyei mindenki...

Bővebben...

A Väderstad élettartam...

A Väderstad élettartam garanciát vállal tárcsáiraA Väderstad a minőség és a...

Bővebben...

Hogyan érjünk el...

Hogyan érjünk el kiemelkedő minőséget a fű szilázsban?A fűféléknek a...

Bővebben...

A repcetermesztés sikeréért

ALAPOZZUK MEG A REPCETERMESZTÉS SIKERÉTTermesztési technológiájaVetésváltás A...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK