Egy fénykép margójára

2018. július 17. kedd
Oláh Margó
11729

Egy fénykép margójára

Az idei, meglehetősen szokatlan időjárású tavasz és nyárelő sok más egyéb 

probléma mellett számos növénykultúrában indukált növénykórtani jellegű problémákat. A különböző kórokozók elleni védekezés gyakorta erősen megterhelte a gazdálkodók pénztárcáját. Ugyanakkor hatékony védekezés hiányában sok mezei kultúra állományában olyan súlyos kártétel alakult ki, amely a termesztést már eleve veszteségessé tette.      Hálózatos és barna levélfoltosság sárga és törpe rozsda tavaszi árpán (Fotó: Hertelendy P.)
Így volt ez idén a tavaszi árpa esetében is. E meglehetősen kényes tavaszi kalászos számára már eleve jókora hátránnyal indult az idei év. A márciusi havazás és fagyok, a hideg, csapadékos időjárás nem tette lehetővé a minél korábbi vetést igénylő árpának, hogy a talajba kerüljön. A márciusi tél után beköszöntő nyárias tavasz és a vele járó aszályos időjárás nagyon visszafogta a kultúra fejlődését, ráadásul erőteljesen segítette a lisztharmat drasztikus mértékű felszaporodását. Viszont az igazi „fekete leves” csak június hónapban érkezett.
A júniusi csapadékos időjárás szinte egyszerre segítette a tavaszi árpát támadó nekrotróf és biotróf kórokozók erőteljes és pusztító hatású fellépését. Ahogy a mellékelt képen látható (egy kattintással nagyítható), egyszerre lépett fel szélsőségesen nagy populációval a gyakoribb, de kisebb pusztító erejű barna levélfoltosság, a korábban ritkább, de állományok megsemmisítésére képes hálózatos levélfoltosság. Mindezek mellett idén már kora tavasztól rendkívül erős fertőzéssel jelent meg a máskor csak aratás előtt jelentkező törpe rozsda. Hogy a kép teljes legyen: A tavaszi árpán szélsőségesen ritkán előforduló sárga rozsda is megjelent egyes állományokban.
A meglehetősen kis lombozatot kifejlesztett tavaszi árpa számára ez a kórokozó-együttes már sok volt, így azok a gazdálkodók, akik időben, még a lombozat fertőződésének elején nem védekeztek e betegségek ellen, súlyos, akár totális mértékű lomb- és termésveszteséget is kénytelenek lehettek elkönyvelni. A felsorolt betegségek egyike sem elpusztíthatatlan. Időben végrehajtott fungicides kezelésekkel még ilyen körülmények mellett is jó termést lehetett betakarítani. A hatékony védekezés kulcsa ugyanakkor egyértelműen a helyes időzítés, a meglehetősen korai kezelési időpont választása volt.
Hertelendy Péter
Agrofil-SzMI Kft.
https://agrofil.hu/szakcikkek/egy-fenykep-margojara   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Egy vetőgép - többféle növényre

A hazai földeken hamarosan induló vetési szezonban újabb 90 Tempo vetőgép...

Bővebben...

Tejtaxi

A mobil tejkiosztó kocsik előnyei a vödrös borjúitatásban A tejtaxi...

Bővebben...

Léalma felszedő

Argiles APLT traktor vontatású léalma felszedő gépARGILES APLT LÉALMA FELSZEDŐ...

Bővebben...

Bendőegészség és élettartam

BENDŐEGÉSZSÉG ÉS ÉLETTARTAMA sikeres termelés elsődleges feltétele az, hogy...

Bővebben...

Szedd könnyedén!

              Gyümölcsök...

Bővebben...

A legjobb takarmányminőség

A legjobb takarmányminőség KörbálázóIMPRESS körbálázónkkal növeljük az...

Bővebben...

Gyors, egyszerű

Gyors, egyszerű állattszállításA Fliegl cégcsoport tovább bővítette...

Bővebben...

Szárítótelepi megoldások

Tower Dryer – toronyszárító TOWER DRYER / T-TOWER DRYER Mezőgazdasági...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK