Nébih farm a belvárosban

2018. szeptember 24. hétfő
Oláh Margó
2113

Nébih farm a belvárosban
Két új városrésszel bővíti a MiniPoliszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság egyúttal bekapcsolódik az interaktív kiállítás élménypedagógiai programjaiba is. E csatlakozásnak köszönhetően a jövőben a felelős állattartásról, az állatorvosi hivatásról, az élelmiszerlánc-biztonságról vagy éppen az erdőtűz-megelőzésről is tanulhatnak az érdeklődő gyermekek.

A belváros szívében található gyermekváros élethű installációi méretarányos környezetben, a játszva tanulás elvét követve mutatják be a 3-12 éves korosztály számára a felnőttek világát. Az együttműködés kiváló lehetőség arra, hogy a Nébih szemléletformáló programjainak eszköztárát bővítsük.
„Az Agrárminisztérium és a Nébih az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában fektette le a teljes hazai élelmiszerlánc kockázatmentessé tételének célkitűzéseit. A fejlesztési prioritások között jelenik meg – sok egyéb mellett – a szakágazat bekapcsolása a ’Modern oktatás-képzés’ világába, valamint az ’Élénk közkapcsolatok’ kialakítása is.” – emelte ki Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szeptember 22-én, a minivárosban tartott megnyitón.
A Nébih által berendezett két új városrész, a farm és az állatorvosi rendelő remek alkalmat teremt arra, hogy a legkisebbek is bepillanthassanak egy gazdaságba, illetve az állatorvosi hivatás rejtelmeibe.
A szombati hivatalos megnyitón, Zsigó Róbert államtitkár mellett, Máté Xénia Gabriella, a MiniPolisz ügyvezető igazgatója is méltatta a Nébih és a gyermekváros partnerségét, hangsúlyozva, hogy „a kooperáció nem kizárólag az újonnan átadásra kerülő két helyszínen teljesül, hanem a MiniPoliszba látogató óvodás és iskolás csoportok számára díjmentes, élményközpontú, interaktív tanórát is biztosítanak a hatóság szakembereinek segítségével”. Ilyen módon a Nébih az óvodákban és általános iskolákban már oktatott tananyagai is helyet kapnak majd a MiniPolisz élménypedagógiai programjában.
A Nébih képviseletében dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő köszöntötte az jelenlévőket, aki elmondta: „A felelős állattartásra nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Magyarországon európai viszonylatban is rengeteg házi kedvencet tartanak, ezért különösen fontosnak tartjuk azt a szemléletformáló tevékenységet, amelyet hivatalunk évek óta végez ezen a területen. A Szabad a gazdi programunk nemcsak az állattartónak, hanem a leendő gazdáknak is szól, elősegítve ezzel az állattartási kultúra fejlődését hazánkban.”
A megnyitó gondolatait követően, a résztvevők Simon Kristóffal, a MiniPolisz „polgármesterével” együtt próbálhatták ki a Nébih új, játékos-oktató installációit. A gyerekek élvezettel bújtak bele a hatósági ellenőrök mellényébe, hogy szakértő módon megvizsgálják az élelmiszereket és a bolti higiéniát. A Firelife erdőtűz-megelőzési standjánál erdőtüzet olthattak, míg a Nébih farmon a szarvasmarha tartásával, takarmányozásával és a tehénfejéssel ismerkedhettek meg. A látványosan berendezett mini állatorvosi rendelőben mindenki igazi kis állatorvosnak érezhette magát. Megvizsgálhatták a különböző állatokat, megtudhatták, miért fontos a chip használata és akár receptet is írhattak.
Háttéranyag:
A Nébih szemléletformáló programjainak részeként megvalósuló interaktív tanórák témái:
BŐVEBBEN:   http://portal.nebih.gov.hu/-/nebih-farm-a-belvarosban

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Álmokból tervek

Üdvözöljük!Miért éppen minket válasszon?Talán azért, mert "Nálunk közös A...

Bővebben...

Tárolási megoldások a RICHEL segítségével

GRAVETTI megoldás a magyar mezőgazdaság számára a RICHEL segítségévelŐszintén...

Bővebben...

A vevők bizalmáért

Az Sz-Agro 2007 Kft. 2007 év elején alakult cég győrzámolyi központtal....

Bővebben...

Egy tisztább jövő felé

Konkrét lépések egy tisztább jövő feléA Valtra új traktorai első feltöltésénél...

Bővebben...

Folyamatos fejlesztés

A Kramer rakodógépeket folyamatos fejlesztésnek vetik aláCégünk. 2017. június...

Bővebben...

Egy Pöttinger vetőgép

A talaj előkészítéseA PÖTTINGER forgóboronák előnye a kiváló porhanyítás és...

Bővebben...

Egy géppel mindent!

MOBIL ZSÁKOLÓMÉRLEG Egy géppel mindent! MP-MZ -MO-ZSÁK- szemes anyaghozSzemes...

Bővebben...

Hatékony és professzionális

ELHO SC Pro rézsűzúzókSC 420/460 Pro rézsűzúzókHatékony,professzionális...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK