Szakmai találkozó

2018. szeptember 29. szombat
Oláh Margó
4495

Szakmai találkozó és gyakorlati gépbemutató Szeremlén

Szeptember 26-án Szeremlén került megrendezésre országos szakmai találkozó sorozatunk következő állomása. A hétfőn lehullott csapadéknak köszönhetően ideális körülmények között tarthattuk meg szántóföldi gépbemutatónkat, amely lehetővé tette, hogy a térség innovatív gazdálkodói megismerkedjenek a változó mélységű talajművelés eszközrendszerével, az Isaria Nitrogén szenzorral, illetve a bennük rejlő lehetőségekkel.
A rendezvénysorozatunk célja, hogy ráirányítsuk meglévő és leendő partnereink figyelmét a talajszkennerben rejlő egyik lehetőségre, mely szerint területeik felmérését követően, a károsan tömörödött rétegek pontos térbeli elhelyezkedésének ismeretében dönthetik el, hogy szükséges-e a teljes felületű alapművelés, illetve ha igen, milyen mélységben kell elvégezni azt. Amennyiben csak a részleges művelés mellett döntenek lehetőség nyílik akár 30%-os üzemanyag megtakarítás elérésére is. A kísérleti táblán a teljes felületen elvégzett állandó és változó mélységű lazítás során 15%-os üzemanyag megtakarítást értünk el.
A bemutatón partnereink megismerhették az Isaria N szenzort, amely aktív infravörös érzékelőivel lehetőséget biztosít, hogy a terület terméspotenciáljának figyelembevételével a növényállomány pillanatnyi kondíciójának és tápanyagellátottságának megfelelően okszerűen csak a szükséges és elégséges mennyiségű fejtrágyát, illetve regulátort juttassuk ki, optimalizálva ezáltal input felhasználásunkat.
A találkozó fő üzenetként megfogalmazható, hogy a megfelelően kiválasztott szenzorok alkalmazásával az alapműveléstől, a betakarításig a teljes termelési ciklus során lehetősége nyílik a gazdálkodónak, hogy a területek heterogenitása ne kockázatot jelentsen, hanem az abban rejlő lehetőségeket kihasználva megalapozott döntést hozzon annak érdekében, hogy az inputok differenciált felhasználásával a lehető legmagasabb hasznot érje el.
Az rendezvény zárásaként partnereink Pekanov Mihály háromszoros Magyar halfőző bajnok halászlevének elfogyasztását követően kötetlen baráti beszélgetés keretében oszthatták meg tapasztalataikat egymással.
Következő szakmai találkozónkat és szántóföldi bemutatónkat október 4-én (csütörtökön) Bodonhelyen tartjuk, melyre szeretettel várjuk partnereinket és a szakmai érdeklődőket egyaránt.
https://agrofil.hu/hirek/szakmai-talalkozo-es-gyakorlati-gepbemutato-szeremlen-2   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Talajművelők a tükéletes induláshoz

Talajművalők a tökéletes induláshozA sokoldalúság, a precizitás és a nagy...

Bővebben...

Maximális silózási teljesítmény

Maximális silózási teljesítmény MEX – tárcsakerekes silózókA PÖTTINGER MEX 5...

Bővebben...

Hatékonyan teljesít

Az új Väderstad CrossCutter Disc hatékonyan teljesít a modern gazdálkodás...

Bővebben...

Magágykészítő kombinátor

Magágykészítő kombinátorREGENT TerraStar magágykészítő kombinátorAkcióban...

Bővebben...

Természetesen előre...

BIOMIN® CLEANGRAIN LIQUID (FOLYÉKONY ALKALMAZÁSHOZ)Természetesen előre a...

Bővebben...

A vevők bizalmáért

Az Sz-Agro 2007 Kft. 2007 év elején alakult cég győrzámolyi központtal....

Bővebben...

Egyszerű és hatékony

Egyszerű és hatékony biológiai védelemA téli időszakban az álló kultúrákban...

Bővebben...

Wielton bálaszállítóról

Wielton bálaszállítórólCsaládi vállalkozásként működnek Hajdúböszörmény...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK