A repce őszi károsítói

2018. október 10. szerda
Oláh Margó
1012

A repce őszi károsítói

Az őszi káposztarepcét szinte minden gazda úgy ismeri, hogy az egy olyan növény, amelyet rovarölő szerek szinte folyamatos használata nélkül nem lehet, vagy pediglen nem éri meg termeszteni. Való igaz: A repce esetében nagyon sok olyan állati károsító feni a rágóját (vagy egyéb szájszervét) a növényre, amelyek akár önmagukban is képesek megsemmisíteni a növényzettel együtt a gazdának a jó bevételről dédelgetett álmait is. Az állati kártevők gyakorlatilag a repce kelésétől egészen a becők érésének a kezdetéig támadják ezt a kultúrát.
A repce állati károsítóinak első, őszi aszpektudának döntő hányadát alkotják a különböző földibolha fajok. A repcét ezek közül legalább hét faj támadja. A manapság már ritkábban jelentkező repce földibolha (Psylliodes chrysocephala) évente csak egy nemzedéket vet ugyan, de a viszonylag nagyméretű, 4 mm-es acélkék színű bogár imágója és lárvája is egyaránt súlyos károkat képes okozni. A bogár lyukakat rág a levélzetbe, míg a lárvák a levélnyelekben, majd a szárkezdemény belsejében aknáznak. A bogarak rágása következtében jelentősen csökken, esetleg meg is semmisül a levélfelület, amely esetlegesen a növény pusztulását is okozhatja. A lárva a tenyészőcsúcs közelében károsít, amelyet adott esetben el is pusztíthat. Ez szintén a megtámadott növény pusztulását eredményezheti. Szerencsére a nagy repcebolha – atlanti faj lévén – hazánk egyre melegedő   Nagy repcebolha lárvájának kártétele (fotó: Hertelendy P.)    klímája alatt egyre kevésbé találja meg a számára kedvező feltételeket.
Ugyanakkor a kontinentális klíma kedvelőinek számító különböző fémfényű, vagy hosszanti csíkos mintázatú káposztabolhák (Phyllotreta spp.) mennyisége évről évre növekszik. E fajok kisebb termetűek, általában 1,5 – 2 mm nagyságúak. Viszont évente 3 nemzedékük is van és szinte minden keresztes virágú kultúr-, vagy gyomnövényen képesek kifejlődni. Populációjuk méretét döntő módon meghatározza az, hogy a nyári, 2. nemzedék mennyire talál magának tápnövényt. A repce árvakelések és a zöldítés céljára vetett keresztes virágú állományok az utóbbi években drasztikusan javították e fajok nyári életlehetőségeit.
A keresztesvirágúak földibolhái esetében döntően a bogarak kártétele az, amely esetlegesen a repce állományok létét is veszélyeztetheti. A hatalmas létszámú, apró bogár által rágott rengeteg lyuk miatt előbb utóbb eltűnik a levélzet. A gyakran száraz őszi időjárás ráadásul nem engedi a repce gyorsabb fejlődését, huzamosabb ideig a pár leveles, fogékony állapotban tartva a növényeket.
A földibolhák elleni védekezés nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat a növényvédelemmel megbízott szakemberek számára. A helyes szerhasználat mellett az időzítés is kulcsfontosságú. Erős fertőzési nyomás mellett a kelő félben lévő repcét még egy hétvégére sem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert lehet, hogy a hét elejére már nem nagyon lesz mit megvédeni.
Hertelendy Péter
Agrofil-SzMI Kft.
https://agrofil.hu/szakcikkek/novenyvedelem/a-repce-oszi-karositoi   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Gyors, egyszerű

Gyors, egyszerű állattszállításA Fliegl cégcsoport tovább bővítette...

Bővebben...

Változó mélységű talajművelés

Változó és állandó mélységben teszteltük a talajművelést.25-50 cm közötti...

Bővebben...

Drónozás szabályosan

Drónozás szabályosanJelenleg nagy káosz van a magyar drón szabályozásban, a...

Bővebben...

Szakmai találkozó

Szakmai találkozó és gyakorlati gépbemutató HódmezővásárhelyenSzeretettel...

Bővebben...

Gyümölcsök tárolási gondjai

Gyümölcsök tárolási gondjaiA napfényben és vitaminokban szegény tél során...

Bővebben...

Tarlóhántástól az alapművelésig

Tarlóhántástól az alapművelésigErő és sokoldalúságAz Opus 400-700 szántóföldi...

Bővebben...

Nálunk van a megoldás!

Ön is egy vagyont költ évente a köves talaj miatt meghibásodott gépek...

Bővebben...

A gazdálkodás jövője

AZ ÚJ  Q   S O R O Z AT A GAZDÁLKODÁS JÖVŐJEWORK SMARTER. NOT...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK