Támadásban a csócsárló

2018. november 07. szerda
Oláh Margó
3710

Támadásban a csócsárló

Az idei szélsőségesen száraz ősz, a szinte vég nélküli vénasszonyok nyara után nagy valószínűséggel kevés gabonatermesztő gazdálkodó gondol arra, hogy egy nedvességkedvelő károsító is veszélyeztetheti még a gabonavetéseket. Pedig van jó néhány ilyen kártevő, melyek közül a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) megjelenése most, a hosszú, száraz periódust enyhítő csapadékos időjárás következtében igencsak időszerű.
A gabonafutrinka nevéhez hűen, tényleg futrinka. Testalkata és összes „alkatrésze” ennek megfelelően alakult. Szájszerve is tipikusan ragadozó rágó szájszerv, melynek jellegzetessége, hogy rágóinak hegye alkalmas használatra, míg az éleit nem tudja használni. Levélzetet, egyéb növényi szövetet vágni, darabolni épp ezért nehézkesen, vagy egyáltalán nem tud.
Ráadásul, ami igaz a kifejlett bogárra, az még inkább igaz a lárvára. Hegyes, sarlószerűen görbült rágóival képtelen a levelek elvágására, viszont a rágók hegyével hatékonyan roncsolja az erek között elhelyezkedő, a fotoszintézisért és légzésért felelős levélszövetet. Kizárólag ezzel táplálkozik. Bár szájszervének alkalmassága a növényi szövetek fogyasztására körülbelül annyira alkalmas, mint pl. a vasvilla a dió lapátolására, de azért a gabonafutrinka és lárvája megtalálja a helyét a természetben és nem hal éhen. A lárva táplálkozása nyomán eleinte kisebb kerek foltokban, majd a levelek teljes felületén eltűnik a zöld növényi szövet, és csak a kifehéredett erek maradnak vissza.
A gabonafutrinkának évente egy nemzedéke fejlődik hazánkban és lárva alakban telel át a szántóföldeken. Tipikusan fénykerülő faj. A lárvák napközben függőleges földalatti járatukban lapulnak és csak sötétben hajlandóak táplálkozni. A kifejlett bogár a kalászokat rágja, de kártétele elenyésző a lárvákéhoz képest. A kifejlett bogarak a gabonaföldeken táplálkoznak és párosodnak, így a peterakás java része is a gabona tarlókon történik.
A gabonafutrinka nőstény egyedei igyekeznek olyan helyekre rakni petéiket, ahol a talaj valamivel nedvesebb, puhább. Jellemzően ilyen pl. a tarlókon a szalma borítás alatti, árnyékban lévő terület. A lerakott peték is csak nedves körülmények között indulnak fejlődésnek. Ezért történik meg sokszor az, hogy a gabonafutrinka lárvák kelése az őszi csapadékos periódusok után válik tömegessé.
A gabonafutrinka lárvák, amelyek a rágóik okozta speciális kártételi tünet után kapták a csócsárló elnevezést, képesek akár a teljes vetés elpusztítására. Vetésváltás nélküli termesztés esetén a futóhomok talajok kivételével szinte bárhol lehet számítani a megjelenésükre és károsításukra. A védekezés ugyanakkor egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Az inszekticides csávázó szerek akár 4-5 leveles állapotig jó hatékonysággal küszöbölik ki ezt a károsítót. Az inszekticides állománypermetezésre is sok, hatékony szer áll rendelkezésre. Fontos ugyanakkor, hogy a védekezést lehetőség szerint este hajtsuk végre, amikor a lárvák kint táplálkoznak és lehetőség nyílik közvetlenül a kártevők testét lepermetezni.
Hertelendy Péter
Agrofil-SZMI Kft.

https://agrofil.hu/szakcikkek/novenyvedelem/tamadasban-a-csocsarlo

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Nem kell mindig vegyszer

Nem kell mindig vegyszer Az idei évben is sok szántóföldi és kertészeti...

Bővebben...

Rágcsálók kártétele

Rágcsálók kártétele és az ellenük való védekezés Valószínűleg mindenki...

Bővebben...

A gazdálkodás jövője

AZ ÚJ  Q   S O R O Z AT A GAZDÁLKODÁS JÖVŐJEWORK SMARTER. NOT...

Bővebben...

Nálunk van a megoldás!

Ön is egy vagyont költ évente a köves talaj miatt meghibásodott gépek...

Bővebben...

Segítünk a tisztánlátásban!

Talajszkennelés? Segítünk a tisztánlátásban!A helyspecifikus gazdálkodás első...

Bővebben...

Megoldás a dinamikus...

BIOTRONIC®A megoldás a dinamikus savanyításraBIOTRONIC® TOP TERMÉKCSALÁDA...

Bővebben...

Vonóbekötés rendszerek

Vonóbekötés rendszerek – Scharmüller A SCHARMÜLLER GmbH & CoKG cég, mint...

Bővebben...

Egy géppel mindent!

MOBIL ZSÁKOLÓMÉRLEG Egy géppel mindent! MP-MZ -MO-ZSÁK- szemes anyaghozSzemes...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK