Felhívás gazdálkodó...

2018. november 08. csütörtök
Oláh Margó
3373

Felhívás gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu létrehozására
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 89-91. §-a 2018. január 1-től kötelezővé teszik a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít.
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 36/A. § (1) bekezdése szerint a törvény végrehajtására kiadott jogcímrendeletben meghatározott esetben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kizárólag írásban vagy elektronikus úton tart kapcsolatot az ügyféllel.
Fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek, illetve képviselőik vizsgálják meg, rendelkeznek-e érvényes Cégkapu regisztrációval, mert a Magyar Államkincstár (Kincstár) a fentiekben hivatkozott hatályos jogszabályi előírásoknak eleget téve – írásban vagy elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén – a jövőben kizárólag ezen a felületen érintkezik a Kincstár által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (ügyfél-nyilvántartási rendszer) szereplő gazdálkodó szervezetekkel.
Kérjük ügyfeleinket, hogy amennyiben nem rendelkeznek érvényes Cégkapu regisztrációval, haladéktalanul tegyenek eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségeiknek és kezdeményezzék regisztrációjukat a https://cegkapu.gov.hu/ weboldalon, Ügyfélkapu/Telefonos azonosítást követően.
A regisztráció menetéről részletesebb tájékoztatás és útmutató található az alábbi weboldalon: https://segitseg.magyarorszag.hu/segitseg/cegkapu.html
Forrás: www.mvh.allamkincstar.gov.hu
Szerkesztők: Fontos, hogy aki a korábbiakban meghatalmazotti minőségben szerepelt, az a továbbiakban, újbóli bejelentésig érvénytelenné vál(ha)t, ezért kérjük kedves ügyfeleinket szíveskedjenek ellenőrizni azt, hogy a kérelmeikkel kapcsolatban a cégkapura kapnak-e dokumentumot.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

A zöldítés árnyoldalai

A zöldítés árnyoldalaiA szántóföldi növénytermesztés – tetszik, vagy sem – az...

Bővebben...

Változzon-e a talajművelés?

Változzon-e a talajművelés?A témáról Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft....

Bővebben...

Sorközművelésben profik vagyunk

sorközművelésben profik vagyunkA francia Carre cég Nantes közeli központjában...

Bővebben...

A talaj életre keltése

Közösen dolgozunk a sikeres jövő érdekében.A PÖTTINGER az elmúlt években...

Bővebben...

Nálunk van a megoldás!

Ön is egy vagyont költ évente a köves talaj miatt meghibásodott gépek...

Bővebben...

Előnyt jelentenek-e...

Előnyt jelentenek-e a környezetet kímélő eljárások?Technológiai ismertetőkben,...

Bővebben...

Wielton pótkocsik

Wielton pótkocsikA Wielton Lengyelország legnagyobb pótkocsi és utánfutó...

Bővebben...

Körmöző kaloda

SZARVASMARHA KÖRMÖZŐ KALODA FESTETTMűszaki leírás Szarvasmarha kezelőkaloda...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK