Az idén 20 éves...

2019. június 13. csütörtök
Oláh Margó
13258

Idén 20 éves a világ első kompakt tárcsája, a Väderstad Carrier, melynek bemutatója sok évvel ezelőtt a francia piacon volt.

A 90-es évek vége felé elsőként a francia piacról érkezett igény egy olyan talajművelő eszköz fejlesztésére, melynek segítségével sekély, de ugyanakkor intenzív művelés valósítható meg, elősegítve az árvakelés és a gyomok egyidejű csírázását és kelését hántott tarlón.
"Egy alkalommal együtt ebédeltem Joel Plancon francia kollégámmal, és még mielőtt felszolgálták volna az ételt, felvázoltuk a Carrier alapkoncepcióját papírszalvétákra és egy kicsit az asztalterítőre is", mondja Crister Stark, fejlesztő, a Väderstad egyik tulajdonosa, majd hozzáteszi:
"A fejlesztés központi gondolata egy olyan művelőeszköz magalkotása volt, mely képes intenzív, nagy sebességű, sekély művelésre, a növényi maradványok egyenletes bekeverésére, és melynek nyomán megindul az árvakelés és a gyomok gyors és egyöntetű csírázása."
Az intenzív művelés hátterében a tárcsák akkor még szokatlan kialakítása és elrendezése állt, az első tárcsasor oldal irányban dobja a talajt, a második sor pedig visszarendezi azt. A teljesítmény maximalizálása érdekében a tárcsák önálló karokra lettek függesztve, 12,5 cm-es osztásban.
Mára a mezőgépgyártók százai vették át a Väderstad koncepcióját, és a rövidtárcsa, mint géptípus kitörölhetetlenül beírta magát a növénytermesztés gépesítésének történetébe. Miközben a Väderstad Carrier 20 éves születésnapját ünnepeljük, a Väderstad töretlenül fejleszti tovább a munkagép koncepcióját.
"Nagyon bízom a Carrier legújabb tárcsatípusának, a CrossCutter Disc sikerében. Ez az innovatív megoldás olyan lehetőséget hozott a talajművelésben, amely korábban nem volt elérhető, ez pedig nem más, mint a talaj felső 2-3 cm-es rétegének inzenzív ultrasekély művelése. Éppen mint az első Carrier 1999-ben, a CrossCutter Disc is forradalmasítja a tárcsás talajművelés gyakorlatát", mondja Crister Stark.
https://www.vaderstad.com/hu/rolunk/hirek/news-archive/2019/nemzetkozi-hirek/a-vilag-els-rovidtarcsaja-iden-unnepli-piacra-lepesenek-20.-evfordulojat/  
Vaderstad Kft. 2475 Kápolnásnyék Összekötő út 1. +36 22 709 000 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Mi mindenre lehet használni sátrainkat?

15 éves tapasztalat birtokában!A Gravetti Kft.-t Tatár Kálmán kollégánk hozta...

Bővebben...

Meddig hat?

Meddig hat? - Új ismeretterjesztő program és honlap indult az...

Bővebben...

Ezentúl háromévente...

Ezentúl háromévente kötelező a növényvédelmi permetező gépek műszaki...

Bővebben...

Több száz milliós támogatás...

Több száz milliós támogatási program indul új mezőgazdasági gépek...

Bővebben...

Bendőegészség és élettartam

BENDŐEGÉSZSÉG ÉS ÉLETTARTAMA sikeres termelés elsődleges feltétele az, hogy...

Bővebben...

Elérhető a növényvédelmi...

Elérhető a növényvédelmi gépfelülvizsgálat végzésére jogosultak listájaA...

Bővebben...

Az ideélis gép mulcsvetéshez

A PÖTTINGER TERRASEM mulcsvetési elv egyetlen gépben egyesíti a talajművelés,...

Bővebben...

Mobil ágaprító

T 73 traktorüzemű mobil ágaprítókAz RT 73 R kézi adagolású és RT 73 H a...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK