Ezentúl háromévente...

2019. augusztus 08. csütörtök
Oláh Margó
57937

Ezentúl háromévente kötelező a növényvédelmi permetező gépek műszaki felülvizsgálata

A napokban módosult a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet. Az új előírások értelmében a jövőben kötelező lesz a permetező gépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálata. Cikkünk elsősorban azoknak szól, akik gépvizsgáló állomást üzemeltetnek vagy a jövőben annak indítását tervezik.

A 2009/128/EK irányelv alapján a hivatásos felhasználásban alkalmazott, peszticid kijuttatásához használt berendezéseket és tartozékokat rendszeres időközönként műszaki vizsgálat alá kell vetni. A vizsga új gép esetében legkésőbb a gyártástól számított ötödik évben, míg használt gépeknél háromévente kötelező. Az előírás alapvetően az árutermelésben és szolgáltatásban használt gépekre vonatkozik.
A fenti irányelv alapján módosított jogszabály (43/2010 FVM rendelet) 35.§-a szerint növényvédelmi gépek felülvizsgálatára az jogosult, aki
- mezőgazdasági gépészmérnök vagy növényorvos végzettséggel rendelkezik,
- szerepel a Nébih nyilvántartásában és
- a Nébih által szervezett alapképzésen, valamint az ötévenkénti továbbképzésen részt vesz, vagy a képzéseken részt vett személyt alkalmaz.
A rendelet 48. § (3) bekezdése átmeneti rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy a növényvédelmi gépek felülvizsgálata mielőbb megkezdődhessen és, hogy a jelenlegi és a jövőbeli felülvizsgálati gyakorlat közötti átmenet zökkenőmentes legyen.
Eszerint növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatát a kötelező alapképzés, és vizsga hiányában az első alapképzés elindulásáig, de legkésőbb 2019. december 31-éig a már létező felülvizsgáló állomások továbbra is végezhetik, az újak pedig megkezdhetik, amennyiben kérik a Nébih-nél a nyilvántartásba vételüket. A regisztrált vizsgáló állomásokról a Nébih nyilvántartást vezet, melyet honlapján fog közzé tenni.
Fentiek alapján kérjük azokat a szervezetek, amelyek a jövőben rész kívánnak venni a permetező gépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálatában, hogy az itt található nyomtatvány kitöltésével jelentkezzenek a Nébih-nél nyilvántartásba vétel céljából.
A felülvizsgálatot végzők alapképzési és továbbképzési tematikáját a Nébih hagyja jóvá. Az alapképzés vizsgával zárul. Az eredményes vizsgáról, továbbképzés esetén a képzésen való részvételről a továbbképzést szervező Nébih tanúsítványt állít ki. A felülvizsgálat végzésére jelentkezők az alapképzésre az itt található jelentkezés lap kitöltésével jelentkezhetnek.
Tekintettel arra, hogy az alapképzést a Nébih szervezésében a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének munkatársai tartják, a képzésre való jelentkezéshez csatolni kell az itt található kitöltött adatkezelési nyilatkozatot is, mellyel hozzájárulnak adataik NAIK részére való átadásához.
A növényvédelmi gépek felülvizsgálatáról szóló jegyzőkönyv mintája hamarosan elérhető lesz a Nébih weboldalán. A felülvizsgálaton megfelelt növényvédelmi gépen tanúsító matricát kell elhelyezni. Fontos, hogy használt növényvédelmi gép kereskedelmi értékesítés során csak úgy adható át a végfelhasználónak, ha az a felülvizsgálaton megfelel és az erről szóló tanúsító matrica a használt növényvédelmi gép értékesítésének időpontjától számított három évig érvényes.
A vizsgára jelentkezni kívánó szolgáltatók kísérjék figyelemmel a Nébih honlapján megjelenő információkat.
A kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton a 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. vagy a 1506 Budapest Pf. 57. címre kell elküldeni.
Kapcsolódó jogszabály:     43/2010 FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
35/2019. (VII. 15.) AM rendelet a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról
Az Európai Parlament és a Tanács a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2009/128/EK irányelve

A jogszabályok hatályos változatát a https://njt.hu/ és az https://eur-lex.europa.eu oldalon olvashatják.
https://portal.nebih.gov.hu/-/ezentul-haromevente-kotelezo-a-novenyvedelmi-permetezo-gepek-muszaki-felulvizsgalata  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Bevált tárcsakerekes...

Bevált tárcsakerekes technikaAz előpréselő hengerek, a tárcsakerekes vágó és a...

Bővebben...

Meghatározó szereplője...

Meghatározó szereplője a közúti pótkocsiknakAz Wielton pótkocsik egytengelyes,...

Bővebben...

Az élőflóra jelentősége

Mikrobiom: mindenhol jelen van, és szinte mindenre hatással vanA bélben élő...

Bővebben...

Töltse fel energiával

A FitoHorm termékek gyártása az 1980-as években kezdődött a Bácska MgTsz-nél....

Bővebben...

Egyszerre ,,detoxikál" és kijózanít...

Az AgroFIELD programot nem tömegterméknek terveztük – AgroFIELD 4.0Az...

Bővebben...

Bor- és csemegeszőlő...

Bor- és csemegeszőlő lombtrágyázási technológiáiA szőlő lombtrágyázása kiemelt...

Bővebben...

A gazdálkodás jövője

AZ ÚJ  Q   S O R O Z AT A GAZDÁLKODÁS JÖVŐJEWORK SMARTER. NOT...

Bővebben...

Tárcsakínálat hazai gyártótól

Az OMIKRON KFT 1990. november 22-én lett alapítva, 100% - ban magyar családi...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK