Mozdulj ki!

2019. szeptember 13. péntek
Oláh Margó
16231

Mozdulj ki!
5300 km, 9 (+ 1 jövendőbeli) mezőgazdasági szakember, 12 nap, 4 egyetem, 35 farm. Ezek a számszerűsíthető indikátorok jellemzik az Agrofil-SZMI Kft. kollégái és partnerei által az Egyesült Államokban bejárt tanulmányutat.
A meglehetősen sűrű program szakmai szempontból elsősorban a no-till, vagyis a talajbolygatás nélküli gazdálkodás és a takarónövények szerepére, hasznosságára, korlátaira fókuszált.

9 (+ 1 jövendőbeli) mezőgazdasági szakember és vendéglátónk
Egy ilyen tanulmányút után a gazdaközösség hasznára mindenképpen úti beszámoló kívánkozik. A szükségesnél kevesebben jutnak el külföldi gazdaságokba Magyarországról, nem beszélve arról, hogy a külföldi szakirodalmat is kevés gazdatárs tudja eredetiben olvasni. Emiatt a látottak elhallgatása szakmai szűklátókörűség lenne, és egyáltalán nem szolgálná a szakma érdekeit.
Egy útibeszámolóban le lehet írni, hogy milyen farmokon, pontosan milyen vetőgépeket, milyen traktorokat, kombájnokat, egyéb gépeket, illetve ismert vagy kevésbé ismert technológiai elemeket láttunk. Ekkor olvashatunk egy 30-40 farmra kiterjedő, dokumentumfilm-szerű összeállítást, amely száraz tényeket, adott esetben lenyűgöző gépméret-adatokat, hihető-hihetetlen technológiai leírásokat közöl. Ez az út viszont tele volt élettel, érzelmekkel, rácsodálkozással és felismeréssel, Magyarországhoz képest azonosságokkal és különbségekkel. Emiatt sajnálnám, ha a tanulságok a gépekre szorítkoznának – ez „csak” technika, eszköz, ezeket mi is meg tudjuk Magyarországon vásárolni, és kapunk hozzá jobb-rosszabb támogatást a forgalmazóktól. Egy külföldi, kiváltképp ilyen, földrajzi és gondolkodásbeli szempontok szerint is távoli országban elsősorban a gazdálkodók hozzáállását érdemes megfigyelni, tanulmányozni és, ami hasznos, azt hazahozni, alkalmazni. Ezek jelentik az igazi fejlesztést. Az egyik résztvevő találóan kérdezte az utazás végefelé: „Ezek a gazdák mitől ilyen nyugodtak itt?”. Ez a nyugalom a tervezettségen, együttműködésen, vagyis az ügyekhez való hozzáálláson múlik. Az időjárásnak, a felvásárlóknak – láttuk, – ők is kiszolgáltatottak.
A gépek nagy munkaszélessége hozzájárul a jövedelemhatékonyság növeléséhez
Az amerikai gazdaság szélsőségesen profitorientált – mindent a gazdálkodás pénzügyi hatékonyság-növelésének szolgálatába állítanak, semmi olyat nem csinálnak, ami nem a fejlődést szolgálja. Nincs benne romantikus elem, még ha meg is említik, hogy hányadik generációs farmerek. A gazdálkodás kezdete éppen a földek fehér telepesek általi elfoglalására esik. A gazdálkodásuk és farmokat körülvevő külső körülményeik majdnem bármelyik elemét említhetjük a jövedelmezőségnövelési szándék és törekvések terén. A legfontosabb jellegzetességük, hogy állandóan figyelik a körülöttük lévő folyamatokat, változásokat, és ami még fontosabb, tervszerűen, átgondoltan reagálnak rá. A döntéseik során általában minden lehetséges és elérhető külső információforrást igénybe vesznek. Van is független külső forrás elegendő – 1862-ben hozták meg azt a törvényt, amely alapján az állam földet adományozott 75, elsősorban mezőgazdasági kutatással, oktatással és szaktanácsadással foglalkozó egyetem alapítására. Ezek a területek egy részét eladták, amiből az akkor legkorszerűbb felszereléssel hozták létre a kutatási hátteret. De így sem maradtak terület nélkül, mert – itthonról nézve hihetetlen – egyes farmerek a területükből adományoztak később ezeknek az intézményeknek kisebb-nagyobb részt, azért, hogy a farmerek számára szolgáltatott tanácsadás minél szélesebb körű kutatásokkal legyen megalapozva. Cserébe semmit nem kértek, csak annyit, hogy az intézmény vegye fel a nevüket. Így lett a világ egyik – a hollandiai Wageningen egyeteme mellett – legjobb agráregyetemének neve a Purdue, John Purdue után. Ennek az egyetemnek az egyik kutatóállomásán jártunk utunk első napján, amely szintén egy magánszemély, William Pinney nevét viseli, akinek a lánya adományozott közel 200 hektárt kísérleti célokra. A kutatóintézetben láttunk no-till területeket, illetve volt lehetőségünk a takarónövényekkel kapcsolatos véleményekről beszélgetni a kutatókkal.

A Pinney-Purdue kutatóintézetben a no-tillben bíztató eredményeik vannak
A no-tillben biztató eredményeik vannak, a takarónövényekkel kapcsolatosan rövid és középtávon egyértelmű kétségeiket fogalmazták meg, hosszabb távra pedig a kísérleteik még nem terjednek ki.
A kísérletezéshez, a független és a helyileg jellemző információkhoz való hozzáállásra jó példa a Dakota Lakes kutatófarm. Ezt a gazdaságot helyi gazdák alapították 1983-ban, összeadták hozzá a földet, illetve a pénzt, amin még több földet és gépeket tudtak vásárolni. A farm egyrészt egy profitorientált gazdaság, másrészt egy kutatóintézet. A kutatási költségeket a gazdaság jövedelme fedezi. Ennek eredményeként a kutatási eredményeket sem speciális érdekek, sem a politika nem tudja befolyásolni. Egyszerűen nem érdekli őket a marketinggel átitatott adathalmaz. A kutatási programot a Dél-Dakotai Állami Egyetem végzi. A kutatási eredményeket a farm tulajdonosai saját gazdaságaikban alkalmazzák, így a kutatóintézet nem engedheti meg magának, hogy ne a legkorszerűbb technológiák vizsgálatával és értékelésével foglalkozzon. Ezek az alapításkor öntözési kérdések voltak, ma pedig a kutatásaik elsősorban a no-tillre és a takarónövényekre terjednek ki. A no-till területeken hosszabb és rövidebb vetésforgókat tesztelnek. A talajok felső rétegét kiemelve (ismét egy tipikus jellegzetesség: minden gazdálkodónál ott van az autóban a keskeny és hosszú ásó, amivel bármikor meg tudja nézni a talaja állapotát) 30 évnél régebben nem forgatott talaj esetében is szerkezetes, porózus jelleget láttunk. A takarónövényekkel kapcsolatban nagyon sokféle kísérletet állítanak be évről évre.
A takarónövények hatásának számszerűsítéséről senki nem tud beszámolni

A takarónövények hatásának számszerűsítéséről senki nem tud beszámolni
Az 5 éves évelő egyszíkű kultúra talaja is kitűnő állapotban van

Csapadékviszonyok tekintetében különböző övezeteket jártunk be az út során. A csapadékosabb Illinois, Indiana, Wisconsin, Minnesota államokban elsősorban kukorica-szója vetésforgóval dolgoznak, míg Dél-Dakota és Kansas szárazabb területein megjelenik a gabona és a napraforgó. A no-till ezeken a területeken még nagyobb hagyományokra tekint vissza. A kevesebb (évi 400-450 mm) csapadék miatt a takarónövényekkel még csak kísérleteznek, sem pozitív eredményeket, sem különösebben kedvező kilátásokat nem fogalmaztak meg. A no-till és a természet összhangjára egy érdekes példát láttunk. A gabona vágóasztal nem elvágja az aratáskor a szárat, hanem letépi a kalászt, és a növényi szárak állva, többé-kevésbé épen a helyükön maradnak.

A kalásztépő vágóasztal

Tavaszi növény kerül utána. A tél folyamán a hó ledönti a szárakat, de a direktvetőgép sortisztítója a hosszú szalmaszárakat könnyedén oldalra tereli vetéskor, ahelyett, hogy egy összefüggő szalma-szőnyeggel kellene küszködnie, egyenetlen vetést eredményezve.

A kalásztépő vágóasztal munkája elősegíti a no-till körülmények között a tavaszi egyenletes vetést
Összefoglalásként megállapíthattuk, hogy utunk eredményeként a no-till gazdálkodással kapcsolatosan egyértelmű és pozitív tapasztalatokat gyűjtöttünk, a takarónövényekre vonatkozóan viszont nem láttunk biztató eredményeket és nem kaptunk megerősítéseket. Bármennyire is különböznek az amerikai és magyar gazdálkodási körülmények, az időjárás, a technikai felszereltség, de akár a növénytermesztésben felhasználható genetika, a no-till hazánkban is perspektivikus, de még természetesen vannak tisztázandó körülmények. Ilyen tisztázandó kérdés például, hogy vannak-e korlátai a no-tillnek a Magyarországon a rendre elmaradó tartós téli fagy és hótakaró miatt.
A független információkra és a saját kísérleti tapasztalatokra itthon is szükség van – amint láttuk, a jövedelemorientált farmerek ezt már évekkel, évtizedekkel ezelőtt felismerték. A gazdálkodás elengedhetetlen része a megfelelő inputok kiválasztása, begyűjtése. Mint ahogyan rossz genetikai háttérrel rendelkező vetőmagot sem vetünk, a hibás adatokra alapozott gazdálkodásunk sem lehet eredményes.
Kovács László – Agrofil-SZMI Kft.
https://www.agrofil.hu/hu/hirek/mozdulj-ki   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Környezet-hatékony technológia

Omikron ORS FM sorközművelő tápkultivátor, mely mezőgazdaságunk...

Bővebben...

Folyékony műtrágya szórófejek

Folyékony műtrágya szórófejből sokfélét lehet kapni. A Farmcenternél mi azt...

Bővebben...

Meghatározó szereplője...

Meghatározó szereplője a közúti pótkocsiknakAz Wielton pótkocsik egytengelyes,...

Bővebben...

Ideje felkészülni...

Ideje felkészülni a hőstresszre!A JOSERA DairyPilot FlavoVital® új...

Bővebben...

Kicsi a bors, de erős!

"Kicsi a bors, de erős"- tartja a mondás. Igaz ez a GIANT Tendojára is....

Bővebben...

Egyszerű és hatékony

Egyszerű és hatékony biológiai védelemA téli időszakban az álló kultúrákban...

Bővebben...

Fitoservice talajvizsgálat

Fitoservice talajvizsgálat Növényeink mikroelem ellátottsága szorosan...

Bővebben...

Legnagyobb kínálat!

LEGNAGYOBB KÍNÁLAT!NIR/NIT infra-vörös beltartalmi gyorselemzők a termény-...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK