Szarvasmarha istálló...
- Részletek
Szarvasmarha istálló Gravetti módra
Gyorsan, egyszerűen, költséghatékonyan
Ahogy azt eddig is megszokhatták a partnereink, mindenre van egy megoldásunk, így van ez most is.
A Shelterall és a Gravetti block házasításából minden igényt kielégítő, időtálló szarvasmarha istállót tudunk készíteni, gyorsan, költséghatékonyan.
A koncepció a következő:
A sátrak 1,6 m magas Gravetti block falra kerültek, ikresítve, így 6 helyett 4 falra meg lehetett oldani, ami jelentős költségcsökkenést eredményezett. Ebben az esetben az indító elemek erre a felhasználási módra tervezettek, egy pontból indul a két sátor, tehát nem egy „sufnituning” megoldás, hanem hozzáértő mérnökök által erre a feladatra tervezték az elemeket. A sátrak között a Shelterall, erre a feladatra gyártott csatornái vezetik le a vizet, amely csatornák a vízelvezetésen túl arra is alkalmasak, hogy egy felnőtt férfi közlekedjen bennük, tehát a feladathoz mérten erősen túltervezettek. A ponyvák minden esetben a Shelterall szabadalmaztatott megoldásával mechanikusan rögzítésre kerülnek a csatorna belső falára, így nem kell attól tartani, hogy egy nagyobb nyári zápor esetén befolyik a víz az állatok alá.
Ebben a konkrét esetben csak a pihenőtér fedett, a sátor hátsó fala, pedig fentről lefele az oromfedés feléig szélháló, így nem tud megszorulni az elhasznált levegő, de huzat sem tud kialakulni. Tovább javítható az állatok komfortja, ha az első oromra is kerül egy fentről lefele 1/3-ig lenyúló oromfedés amennyiben nincs lehetőség az É-D-i tájolásra, de ez a megoldás a csapó eső ellen is kiváló védelmet nyújt. További segítség a globális felmelegedéssel sújtott világunkban, hogy a sátor szerkezete elég erős ahhoz, hogy, akár ventilátort is szerelhetünk rá, tovább javítva a nyári komfortot. Gyakorlati szempontokat is figyelembevéve a Gravetti blokkok „U” alakban kerültek telepítésre így trágyázáskor nem kell tartani a ponyva sérülésétől és az állatok sem tudnak kárt tenni az épületben. Természetesen az a legjobb megoldás, ha az egész építmény betonlemezre kerül (a pihenőtér kifele meglejtetve), de az is bőven elég, ha csak az a rész betonozott, ahol az állatok állnak, amíg esznek, erre akár régi töredezett beton is alkalmas. A gyakorlati megvalósításnak csak képzelet szab határt, ebben segítünk is, hogy a végeredmény embernek és állatnak a lehető legjobb legyen. Talán a legjobb megoldás, ha a fedetlen rész és az etetőtér között akkora szabad terület lesz, hogy a két oldalon lévő ajtók összecsukásával a fedett részre rekeszthetők legyenek az állatok a karámelemek összecsukásával, de, ha kisebbre csináljuk, akkor is megoldható az állatok berekesztése mobil karámelemekkel, vagy ideiglenes villanypásztorral, így már gond nélkül megoldható a trágya kitolása.
További költséghatékonyság érhető el, ha egymással szemben egymás tükörképeit építjük meg az istállóknak, így az etető út mindkét oldala kihasználható lesz.
A tevezésnél fontos figyelembe vennünk, hogy legyen elegendő jászolhossz az állatoknak, de tapasztalat, hogy ez hízómarháknál kevésbé fontos, mivel a hierarchiában hátrább lévő egyedek nem szoktak együtt enni a többiekkel.
Alapvetően hízómarhának, vagy tejelő telepeken üszőnevelésre ajánljuk ezt a megoldást, de elletőnek is tökéletes lehet. Sőt, ha a 40-50 éve épült 100-as istállókat vesszük alapul, akkor tejelő állományokat is lényegesen nagyobb komfortban tarthatunk, mint a régi rosszul szellőző istállókban. De adott esetben, akár félrideg tartású növekvő almos sertéshízlalást, vemheskoca tartást el tudnék képzelni ebben a rendszerben, habár hazánkban ez kevésbé elterjedt megoldás.
Véleményem szerint ezt az istálló típust hatékonyan 9,3;10;12;15 méteres sátrakból lehet úgy megépíteni, hogy az embernek és állatnak is jó legyen.
Nehezen tudom elképzelni, hogy ezzel a technológiával ne tudnánk megoldani bármit, amire emberi számítás szerint szükség lehet.
Forduljon hozzánk bizalommal, kollégánktól az alábbi elérhetőségeken kérhet tanácsot, árajánlatot:
Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország
Perjési Balázs +36303033254 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Dél-Dunántúl
Horváth Évi +36706700449 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld
Papp Krisztián +36303891636 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
https://gravetti.hu/blog/szarvasmarha-istallo-gravetti-modra?fbclid=IwAR2PuxSKBbaN_NHv7FJ33tBMmsoTPCA9L8w2TggX5sDQIKPbbhPOyn6Hkkk
Termékkereső
Cikkajánló
Indult az új AKG-ban?Még nem rendelkezik friss talajvizsgálati eredményekkel,...
Aktuális növényvédelmi teendők gyümölcsösben – 2025. 19. hétMegjelent:...
MEGJELENT!!! Öntözési közösségek támogatása pályázat! Megjelent a...
Erdészeti gépekben utazunkA cég már több mint 25 éve működik a piacon, 13 éve...
A talaj egészsége: A fenntartható mezőgazdaság alapjaSzlatényi Dóra, Discovery...
Tévhitek ellen, az egészséges táplálkozásért, a fenntartható jövőért – indul...
A MIKOTOXINOK ÁRNYÉKÁBANHogyan előzhető meg a gabonafélék toxinszennyeződése?...
4,5 millió forintnak megfelelő értékben támogatja a rászoruló családok...
- Elismerésünk
- Az önök elégedettsége
- Vidéki infrastuktúra
- A burgonya kártevői
- Friss fejlesztések
- Védjük meg...
- Kovászos
- Kijuttatási eszközök
- Időszerű növényvédelem
- Fontos feladat
- Idénymunka
- Diákmunka
- Kártevők...
- Szárbontó termékek
- Talajmintavétel
- Hidrovetés
- Tanyafejlesztés
- A rövid ellátási láncokért
- Most kell lépni!
- Kertészkedj természetesen!
- A burgonya...
- Tévhitek ellen
- Öntözési közösségek támogatása
- Talajtakarás
- Töretlen lendülettel
- Kijuttatási eszközök
- A stressztűrés
- Talált pénz
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Dróntechnológia...
- Megjelent a Díszkertészeti...
- Növényvédelem
- Használja, fizessen később
- Nyári (zöld) metszési képzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Cseresznyelégy ellen
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda támogatással
- Közös együttműködés
- Családok támogatása
- A KMÉ-védjegy
- Stratégiai érdek
- Megjelent a fiatal...
- Lego nagyfiúknak
- Természetkímélő
- Összeurópai gazdatüntetés
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Mandula szakmai nap
- Cirokkonferencia
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- Aktuális teendők
- Megnyilt az...
- TMG REAG
- Nem lesz
- Fontos változás
- Az őszi repce
- Jégkármérséklő...
- Fagykárok bejelentése
- Befejeződött...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- BioFer
- Új dimenzió
- A mikotoxinok...
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Újra itt a...
- Zártan tartás...
- Átállás...
- Antibiotikummentes
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Újra lehet...
- Beadható...
- Kertészeti pályázathoz
- Vetőmagüzemek fejlesztése
- Gazdaságátadás
- Kamat- és kezességi...
- Hatékonyság
- BIONYOM
- Gyümölcsoltványok...
- Változások
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- Tervezzünk...
- Indul az új AKG-ban?
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Érkeznek a támogatások
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- Pályázati felhívások
- A jövő...
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- 20 éves
- Betakarítás után
- Géptárolás
- Újdonság
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Nem javasolt
- Gigantikus...
- Talajegészségünk, a mi jólétünk.
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Rakodógéppel üzemeltethető
- Hatékony fagyvédelem
- Folyékony műtrágya...
- Van rá megoldásunk.
- Utat mutatunk
- Baromfikombájn
- Mire figyelj...
- Tehermozgatás
- FAE gyárlátogatás
- Nem csak gazdáknak
- Sokoldalú felhasználás
- Tyúktartóknak
- A legújabb fejlesztés
- A megelőzés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- A kukoricaszár
- Hogyan lehet olcsón...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Folyékony műtrágya...
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Tárolóra van szüksége...
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Antibiotikumok nélkül...
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- Erdészeti berendezések...
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- A talajművelés specialistája
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- Ritka jó vétel
- Profi bozótírtó
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- (Gyümölcs)húsba
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- ,,Egy egészség"
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Erdészeti gépekben utazunk
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Díjat kaptunk
- Nálunk van a megoldás!
- A mobil tárolás új korszaka
- Lovaskocsit adtak...
- Egy géppel mindent!