Fontos változás

2024. március 20. szerda
Oláh Margó
2888

Fontos változás: Az eGN-ben kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást március 31-ig
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatást az idei évtől az ÁNYK nyomtatványkitöltő program helyett, az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteniük. Az adatok beadásának határideje 2024. március 31-e. További változás, hogy az eGN felületén a teljes nitrát nyilvántartást szükséges rögzíteni.
Azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik nitrátérzékeny területen gazdálkodnak, a naptári évre vonatkozóan kötelező folyamatos nyilvántartást vezetniük. A nyilvántartás adattartalmát a naptári évet követő év március 31-ig a Nébih felé kell benyújtaniuk. A nitrát adatszolgáltatással kapcsolatos jogszabály módosítása jelenleg folyamatban van, de az ÁNYK rendszert kormányzati szinten kivezették, ezért az idei évtől az adatszolgáltatást a megszokott Általános Nyomtatványkitöltő felületen már nem tudják teljesíteni. Az adatokat az eGN felületre szükséges felvezetni, a megfelelő adatmezők kitöltésével.
Az eddigi gyakorlattól eltérően, az eGN felületén a teljes nitrát nyilvántartást kell rögzíteni. Ez az előírás természetesen nem érinti azokat a nitrátérzékeny területen gazdálkodó termelőket, akik valamely támogatási előírás kapcsán február 15-ig már feltöltötték a teljes gazdálkodási naplójukat az eGN-be.
Fontos tudni, hogy a nitrát nyilvántartás 2024-ben még vezethető papíron is, viszont az adattartalmat 2025. március 31-ig be kell tölteni a rendszerbe. Az eGN folyamatos adattöltésre készült, ezért a hatóság azt javasolja, hogy a nyilvántartást a jövőben közvetlenül a rendszerben vezessék az érintettek. Ezzel elkerülhetik a kettős adminisztrációt és a határidő előtti betöltési dömpinget.
A rendszerbe való belépéshez a Nébih nyitóoldalán az „Ügyfélprofil E-ügyintézés”-mezőre kell kattintani, ahol ügyfélkapus azonosítóval érhetik el az eGNt. „Az elektronikus gazdálkodási napló (eGN)” kiválasztása után a „Tovább az e-ügyintézéshez”-linkre kattintva megjelenik az eGN felület. Az ügyeket lehetőségük van saját jogon, meghatalmazottként vagy cégképviselet alapján intézni.
Az eGN kitöltési útmutatója és további információk a https://portal.nebih.gov.hu/egn tematikus aloldalon olvashatóak.
2024. március 19.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Hogyan érjünk el...

Hogyan érjünk el kiemelkedő minőséget a fű szilázsban?A fűféléknek a...

Bővebben...

Tudatos vásárlás

A program nem mai keletű, de aktuális  Ajánlom mindenki...

Bővebben...

Megőrizni az energiát a szilázsában!

Megőrizni az energiát a szilázsában! A jó szilázskezelés kulcs a jövedelmező...

Bővebben...

A talaj életre keltése

Közösen dolgozunk a sikeres jövő érdekében.A PÖTTINGER az elmúlt években...

Bővebben...

Légáramos és modulos tisztítók

Légáramos tisztítóA GRLT rotációs légáramos tisztító alkalmas a betakarított...

Bővebben...

Az élet kezdete

Az élet kezdete meghatározza a teljesítménytA kutatások egybehangzóan...

Bővebben...

Egyenletes vetőmaglerakás

Egyenletes vetőmaglerakásA PÖTTINGER vetőgépek maximális alkalmazhatóságukkal,...

Bővebben...

Készüljön a télre Ön is!

ISEKI Téli kommunális összeállításokSXG 323+/326+3 hengeres, vízhűtéses...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK