Körmözőkaloda támogatással
- Részletek
Vásároljon profi körmölőkalodát támogatással
Mint arról már talán minden érintett értesült, kiírásra került a „Szarvasmarha-, juh- és kecsketartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” támogatás, amely keretén belül „Állatok rögzítéséhez szükséges berendezések (kalodák), eszközök beszerzése;” is megvalósítható.
Természetesen sok minden előrébb való az RSZKF elleni védekezésben, mint egy körmölő kaloda beszerzése, de, ha egyébként minden megvan (minden meg van?) a védekezéshez, akkor kár lenne kihagyni a kínálkozó alkalmat.
Annál is inkább, mert egy profi körmölő kaloda igen is tud lenni hatékony eszköz a járványvédelemben. A megszokott gyakorlat szerint, a körmölő szakemberek telepről telepre járnak, ahova beviszik a munkájukhoz szükséges eszközeiket, amik a jelenlegi helyzetben bizony ragályfogó tárgyként működnek, ráadásul kialakításuk miatt nem is lehet őket túl hatékonyan fertőtleníteni. Gondoljunk csak a mindenki által használt sarokcsiszolókra, vagy az ezer sarokkal, üreggel, kötelekkel rendelkező körmölő kalodákra, talán ez a két eszköz, ami járványvédelmi szempontból a leginkább aggályos tud lenni a csülökápolás tekintetében.
Természetesen nincs kétségem afelől, hogy a jelenlegi helyzetben minden körmölő szakember a lehető legnagyobb körültekintéssel és a lehető legjobb szándékkal jár el, amikor az eszközeit fertőtleníti, de ki merjük jelenteni, hogy soha nem fog hiba csúszni a folyamatba? Szerintem ezt felelősséggel kijelenteni nem lehet.
Sokan elmondták, és magam is úgy gondolom, hogy a járványvédelmet jelenleg, gyorsan „házon belül” a sertéstartóktól lehet ellesni, és kizártnak tartom, hogy ma egy felelős sertéstartó bármilyen eszközt beengedne a telepére, ami előtte néhány nappal egy másik sertéstelepen járt. Talán ez az egyik pont, amivel érdemes elkezdeni a tanulást tőlük.
2-3 sarokcsiszolót és a hozzájuk tartozó speciális csülökápoló korongokat, egyéb segédanyagokat minden telep be tud szerezni, sőt szerintem ez a jelenlegi helyzetben mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy valóban be is szerezze. Javaslom, hogy a telepre járó körmölő szakemberekkel előzetesen egyeztetve, márka, esetleg pontos típus szerint történjen a beszerzés, ezen nem múlhat a védekezés.
A másik „utazó ragályfogó” a körmölő kaloda. Nyilván ez egy jóval nagyobb költség tétel, mint néhány sarokcsiszoló, de ha igaz a fent említett támogatásban elszámolható és így alkalma nyílik a telepeknek egy körmölő kaloda beszerzésével csökkenteni a járványveszélyt és nem mellesleg egy olyan eszközt bevonni a telep életébe, amit nem csak az állomány körmöléskor lehet használni, de az állomány körmölések közötti időszakban is, akár egy lesántult állathoz kell hozzányúlni, akár más állategészségügyi beavatkozás miatt fontos, hogy úgy rögzítsük a tehenet, hogy ez ne jelentsen veszélyt sem az állatra, sem az emberre.
Ahogy a mondás tartja „Nincs az a kár, amiben ne lenne egy kis haszon.”
A lehetőség itt van, már csak élni kell vele.
Az RSZKF kapcsán úgy tudjuk a leghatékonyabban megvédeni az ágazatot, ha megvédjük magunkat, ha így teszünk, ez oda-vissza fog hatni.
A Gravetti Kft. kiemelt importőre és forgalmazója a KVK körmölő kalodák és kiegészítők teljes típusválasztékának, amelyek közül mindenki megtalálja a telepméretének és „pénztárcájának” megfelelő kalodát. A kiválasztásban segítséget nyújt az alábbi táblázat, ahol egyértelműen látszanak a különböző kalodák esetében a hidraulikus és manuális funkciók, de gondolatébresztőként leírom, hogy milyen telepmérethez melyik kalodát ajánlom a tapasztalataim alapján. Természetesen egyéni preferenciák alapján ettől el lehet térni, amit leírok nem szentírás.
KVK 650-SP0 - nagyjából 50 tehénig
KVK 650-SP2 - nagyjából 200 tehénig
KVK 650-SP2 HYDRO - nagyjából 500 tehénig
KVK 650-SP3 - nagyjából 1000 tehénig, illetve a belépő kategória a profi körmölő szakemberek számára
KVK 800-1 - 1000 tehén fölött, és profi körmölő szakembereknek
Fontos, hogy a KVK körmölő kalodáit nem csak forgalmazzuk, de igény esetén ellátjuk az alkatrész utánpótlással kapcsolatos feladatokat is közvetlenül a gyárból, illetve igény szerint profi, gyakorlattal rendelkező szervizhátteret is biztosítunk.
Keressen bennünket az alábbi telefonszámon, vagy töltse ki a lenti árajánlat kérőt, és felkeressük Önt.
Tatár Kálmán Tel: +36307050687
https://gravetti.hu/blog/vasaroljon-profi-kormolokalodat-tamogatassal?
Termékkereső
Cikkajánló
Magasrangú miniszteri kitüntetést kapott a FINO ügyvezetőjePro Alimentis...
Mindenki azt teszi a sátor alá, ami már máshová nem fér be. Többnyire ez...
Az Omikron Kft. által gyártott Gruberek alkalmasak tarlóhántásra, illetve 30...
Miért érdemes sátorban tárolni a bálákat? – A Gravetti Shelterall sátor...
Indult az új AKG-ban?Még nem rendelkezik friss talajvizsgálati eredményekkel,...
Fagykárok bejelentéseMegjelent: 2025-04-16 10:36:36Az áprilisi fagyok jelentős...
Összeurópai gazdatüntetés az uniós agrártámogatások elvonása ellenÖsszeurópai...
Hazai Termékfejlesztési díj - Gépesítés kategóriában Omikron Kft. - ORS-6/3 FM...
- Tájékoztatás...
- Időszerű a mezei
- Kurzus és bemutató
- Folyamatosan bővülnek
- A titok...
- Egyedülálló...
- Szakmázzunk
- Hatékony eszköz
- Kalászosok lombvédelme
- Inteligens gabonatárolás
- TMG REAG
- AKG Roadshow
- Egy óra alatt a föld körül
- Talajegészség
- Ültetvénykivágás
- Mi az INTEM?
- Az őszi gyomszabályozás
- Aszálykezelés
- Fedezze fel
- Ne bizz a csodában
- Bővültek a pályázati...
- Mézet vontak ki
- A legjobb megoldás
- Sorköztakaró-keverék
- Talajvédelmi szövetség...
- Agrár-Erdészeti
- 2025. augusztus 28-tól nyújthatók be
- Új marhaistálló
- Őzgidák menekültek meg
- Módosult a nitrátrendelet!
- Kárenyhítő juttatás
- Hogy legyen jövőd!
- Forró a helyzet
- Erdészeti karbantartás
- A talajtudományok
- Tárolási szeminárium
- Elismerésünk
- Az önök elégedettsége
- Vidéki infrastuktúra
- Friss fejlesztések
- Kovászos
- Kijuttatási eszközök
- Fontos feladat
- Idénymunka
- Diákmunka
- Szárbontó termékek
- Talajmintavétel
- Hidrovetés
- Tanyafejlesztés
- A rövid ellátási láncokért
- Most kell lépni!
- Kertészkedj természetesen!
- Tévhitek ellen
- Öntözési közösségek támogatása
- Talajtakarás
- Töretlen lendülettel
- Kijuttatási eszközök
- A stressztűrés
- Talált pénz
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Dróntechnológia...
- Megjelent a Díszkertészeti...
- Használja, fizessen később
- Nyári (zöld) metszési képzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda támogatással
- Közös együttműködés
- Családok támogatása
- A KMÉ-védjegy
- Stratégiai érdek
- Megjelent a fiatal...
- Lego nagyfiúknak
- Összeurópai gazdatüntetés
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Cirokkonferencia
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- Aktuális teendők
- Megnyilt az...
- TMG REAG
- Nem lesz
- Fontos változás
- Az őszi repce
- Jégkármérséklő...
- Fagykárok bejelentése
- Befejeződött...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- BioFer
- Új dimenzió
- A mikotoxinok...
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Újra itt a...
- Zártan tartás...
- Átállás...
- Antibiotikummentes
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Újra lehet...
- Beadható...
- Kertészeti pályázathoz
- Vetőmagüzemek fejlesztése
- Gazdaságátadás
- Kamat- és kezességi...
- Hatékonyság
- BIONYOM
- Gyümölcsoltványok...
- Változások
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- Tervezzünk...
- Indul az új AKG-ban?
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Érkeznek a támogatások
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- Pályázati felhívások
- A jövő...
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- 20 éves
- Betakarítás után
- Géptárolás
- Újdonság
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Gigantikus...
- Talajegészségünk, a mi jólétünk.
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Rakodógéppel üzemeltethető
- Hatékony fagyvédelem
- Folyékony műtrágya...
- Van rá megoldásunk.
- Utat mutatunk
- Mire figyelj...
- FAE gyárlátogatás
- Nem csak gazdáknak
- Sokoldalú felhasználás
- A legújabb fejlesztés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- Hogyan lehet olcsón...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Tárolóra van szüksége...
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Antibiotikumok nélkül...
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- Erdészeti berendezések...
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- A talajművelés specialistája
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- Ritka jó vétel
- Profi bozótírtó
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- (Gyümölcs)húsba
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- ,,Egy egészség"
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Erdészeti gépekben utazunk
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Díjat kaptunk
- Nálunk van a megoldás!
- A mobil tárolás új korszaka
- Lovaskocsit adtak...
- Egy géppel mindent!