Folyamatosan bővülnek

2025. november 14. péntek
Oláh Margó
10036

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését. A program aktualitásairól és jövőbeli irányairól, valamint a rövid ellátási láncokban, a turizmusban és a térségfejlesztésben rejlő lehetőségekről a Nemzeti Irányító Hatóság és a Herman Ottó Intézet országos szakmai konferenciát rendezett a Helyi Akciócsoportok számára, elősegítve a tudásátadást, a hálózatépítést és az együttműködéseket.

Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára előadásában elmondta, hogy a KAP Stratégiai Terv végrehajtása a tervezett ütemben halad. A program keretében eddig 55 darab pályázati felhívást ismerhettek meg az érdeklődők, melyek esetében az Agrárminisztérium már több mint 72 ezer támogatói okiratot állított ki és 2510 milliárd forint vidékfejlesztési támogatás megítéléséről hozott döntést.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv pályázati felhívásai mellett kiemelt szerep jut a LEADER programnak is. Az abban dolgozó 105 Helyi Akciócsoport és az Irányító Hatóság közös munkájának köszönhetően az elmúlt 10 hónapban több mint 200 db LEADER helyi felhívás jelent meg, amelyet további legalább 100 darab követ majd. Ezen helyi felhívások keretében eddig 4164 darab támogatási kérelem érkezett be közel 31 milliárd forint keretösszegben. A beérkezett kérelmek ügyintézését a Helyi Akciócsoportok, a vármegyei kormányhivatalok és a Magyar Államkincstár folyamatosan végzi, a Helyi Akciócsoportok javaslatai alapján az Irányító Hatóság hoz döntést, várhatóan a jövő év legelején kerülnek kiadásra az első támogatási okiratok.

A LEADER programban részt vevő, támogatásra jogosult települések listája, valamint a területileg illetékes HACS-ok elérhetőségei ITT találhatók.

A már megjelent LEADER helyi felhívások pedig ITT érhetőek el.
https://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/rel-egyuttmukodes/109577-folyamatosan-bovulnek-a-leader-lehetosegek-a-videki-kozossegek-szamara

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Intelligens technológia

KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. -KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER...

Bővebben...

Lakóautó, lakókocsi hajók

Mindenki azt teszi a sátor alá, ami már máshová nem fér be. Többnyire ez...

Bővebben...

Aflatoxin mérése

Aflatoxin kimutatása a kukoricában – hogyan kell mérni?A kukorica...

Bővebben...

Díjat kapott

Magasrangú miniszteri kitüntetést kapott a FINO ügyvezetőjePro Alimentis...

Bővebben...

Egyedi technológia

Az Innováció & Projekt Mérnökiroda Kft. létrejöttét a különböző iparági,...

Bővebben...

Gyógynövény begyűjtő

Gyógynövény maggyűjtő gépcsalád Modern réti gyógynövény maggyűjtő gépeinkkel a...

Bővebben...

Kertifólia előnyei

Fóliasátorban való kertészkedés előnyeiA fóliasátorban való kertészkedésnek...

Bővebben...

Minden egy helyen

Minden egy helyen, ami a drónozáshoz kell – méltán népszerű a MATE és az ABZ...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK