Az alma és körte...

2018. április 10. kedd
Oláh Margó
5377

Az alma és körte növényvédelméről

Alma- vagy körtefa szinte minden kertben található. E két, rokon fajt szívesen termesztjük ízletes gyümölcséért mind nagyüzemi, mind háztáji körülmények között. Ugyanakkor mindkét faj meglehetősen „beteg”, azaz nagyon sok olyan betegsége és kártevője van, amelyek ellen a mindennapok gyakorlatában feltétlenül védekezni kell. Ha csak a fertőző növénybetegségeket nézzük, akkor is van 2 (3) olyan betegség, amelyek képesek döntő mértékben meghatározni a termesztés sikerességét.
Az alma egyik leglátványosabb betegsége az almalisztharmat (Podosphaera leucotricha). Tavasszal a rügypattanás után jól látható, hogy a fertőzött rügyekből kihajtó levelek fehérek a gomba micéliumától és a rajtuk levő konídiumok tömegétől. Bár a lisztharmat a termést csak ritkán támadja meg, de jelenléte erősen legyengíti a fát, amely kevesebbet terem, és a termés minősége is romlik. Szerencsére a körtének nincs lisztharmat gombája.
A másik, a lisztharmatnál súlyosabb károk okozására képes, látványos pusztítást okozó betegség az alma varasodás (Venturia inaequalis). E betegség kórokozója ivaros alakban a lehullott levelek levélszövetében telel át. Aszkospórái nagyjából virágzás idején, vagy kevéssel utána szóródnak a levegőbe és fertőzik meg a leveleket és a terméseket. A fiatal kis gyümölcskezdemények fertőződése durva mértékű gyümölcshullást okozhat. A levelek elfertőződése újabb levelek fejlesztésére sarkallja a fát, amely kimerül, gyümölcseit elrúghatja, vagy csak kisebb gyümölcsök nevelésére lesz képes. A termésen kialakuló barna foltok annak minőségét rontják. Súlyosabb esetben a termés felreped, amely utat nyit más, gyümölcsrothadást okozó gombák támadásának. Lisztharmat miatt kanalasodó almalevelek
Az alma varasodás nem támadja meg a körtét, de a körtének van „saját” varasodása, a körte varasodás (Venturia pyrina). Ugyanúgy károsít, mint almán élő társa, de ez a faj képes a megfertőzött vesszők héján is áttelelni és már kora tavasszal konídiumok útján fertőzni.
E fontos és nagy pusztításra képes kórokozók ellen a hatékony növényvédelmet most, tavasz elején lehet és kell is megalapozni. A lehullott lomb eltávolítása, vagy talajba forgatása nagymértékben csökkenti mindkét varasodás esetében a fertőzési forrás mennyiségét. A metszés során el lehet távolítani a „borzas”, tehát lisztharmattal fertőzött rügyeket. A réz tartalmú lemosó permetezés szinte minden gomba ellen hatékony a lisztharmat kivételével. A liszharmat ellen ugyanakkor a kén tartalmú lemosó permetezés ad jó gyérítő hatást. Ez még a rügyekben telelő levél- és gubacsatkák mennyiségét is hatékonyan csökkenti. Jó kerti higiénia, „rend”, gondos metszés és a jól elvégzett lemosó permetezés az alapja az alma és körte eredményes növényvédelmének.  Varasodás miatt felrepedő termések
Hertelendy Péter                                    
Agrofil-SzMI Kft.                            
https://agrofil.hu/szakcikkek/az-alma-es-korte-novenyvedelmerol   

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Magas rézpótlás

FITOHORM TURBO RÉZ LOMBTRÁGYA A növények a rezet ion-, vagy kelát formában,...

Bővebben...

Ismét támad a puszpángmoly!

Ne hagyd a kerted védtelenül! - Ismét támad a puszpángmoly!Agrováció·2017....

Bővebben...

A vetésfehérítő bogarakról

A vetésfehérítő bogarakrólA kalászos gabonákat a szántóföldeken alapvetően nem...

Bővebben...

Szilárd vagy folyékony?

Szilárd vagy folyékony nitrogén (N) formák? Talajszkenner vagy...

Bővebben...

Az optimális termés érdekében

Szeretné magasabb áron eladni az idei gabona termést?Volt olyan év, amikor a...

Bővebben...

Turbo kén az ellenálló-képességért

FITOHORM TURBO KÉN LOMBTRÁGYAA FitoHorm Turbo Kén növeli a növények...

Bővebben...

A dísznövények...

A dísznövények növényvédelmi gondjaiA növénytermesztés fontos, sok esetben...

Bővebben...

Mitől fehér a határ

Mitől fehér a határ?Erre a találós kérdésre nyilvánvalóan több válasz is...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK