Meddig hat?

2019. szeptember 16. hétfő
Oláh Margó
151257

Meddig hat? - Új ismeretterjesztő program és honlap indult az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem jegyében

Az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. A probléma súlyosságát felismerve, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Agrárminisztériummal közösen elindította a „Meddig hat?” című ismeretterjesztő és szemléletformáló programot, valamint az ahhoz kapcsolódó tematikus honlapot. Az új kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotium-rezisztencia mindannyiunkat érintő veszélyeiről.
Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata következtében a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek azokkal szemben, vagyis az antibiotikumot tartalmazó szerek mind kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetés kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan az Európai Unió is kiemelten foglalkozik.
Az Európai Gyógyszerügynökség legutóbbi jelentése szerint Magyarország a 4. helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih laboratóriumi, monitoring vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb.
A probléma súlyosságát felismerve, 2019 szeptemberében a Nébih az Agrárminisztériummal közösen elindította új ismeretterjesztő és szemléletformáló programját, valamint a program céljaival összehangoltan működő honlapját „Meddig hat?” címmel.
A http://meddighat.hu/ útvonalon elérhető weboldal az antibiotikum-rezisztencia témakörét számos aspektusból világítja meg. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő „laikusok” köre, akiknek közérthető formában igyekszünk átadni a szakmai és hiteles forrásokból származó, széles spektrumú ismereteket a témához kapcsolódóan.
A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infografikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, hiszen a Nébih e terület igazgatásáért is felel. A program és a webes felület segítségével arra is igyekszünk rávilágítani, hogy az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki egyénenként hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez.
A közreadott ismeretanyag egyik fő pillére az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Zállatorvos (dr. Simanovszky Zoltán) készített a Nébih felkérésére. A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról.
Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih Facebook oldalán, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán népszerűsítjük, emellett egy, az antimikrobiális rezisztencia működésének, kialakulásának jobb megértését segítő, edukatív kvízjáték-sorozatot is indítunk.
Tartsanak velünk, nézzük meg közösen „Meddig hat?”!       https://www.youtube.com/watch?v=tQDK8laJlQU
https://portal.nebih.gov.hu/-/meddig-hat-uj-ismeretterjeszto-program-es-honlap-indult-az-antibiotikum-rezisztencia-elleni-kuzdelem-jegyeben  

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

A gazdálkodás jövője

AZ ÚJ  Q   S O R O Z AT A GAZDÁLKODÁS JÖVŐJEWORK SMARTER. NOT...

Bővebben...

Mi mindenre lehet használni sátrainkat?

15 éves tapasztalat birtokában!A Gravetti Kft.-t Tatár Kálmán kollégánk hozta...

Bővebben...

A kukoricaszár

TalajművelésA talajművelés a PRILLINGERnél az egyik fő terület, amellyel az...

Bővebben...

Vitamed Pharma...

Vitamed Pharma az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda NapokonTöbb mint 15...

Bővebben...

Speciális területek gépei

Célunk az, hogy olyan speciális területekhez biztosítsunk gépeket,...

Bővebben...

Az élet kezdete

Az élet kezdete meghatározza a teljesítménytA kutatások egybehangzóan...

Bővebben...

Ősgabona fajtákat...

Ősgabona fajtákat is aratnak az ökotermelőkPéter-Pál napjával megkezdődik a...

Bővebben...

A trágyalé kivitele és bedolgozása

Trágyalé kivitele és bedolgozásaFOX 300 D / 350 D / FOX 400...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK