Az ország első lombikborjai

2020. szeptember 22. kedd
Oláh Margó
79360

Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád
Kaposvár, 2020. szeptember 21. – Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben – az országban elsőként – sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” létrehozni. A három murraygrey borjú augusztusban született a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén.

A kaposvári Embrió-átültető Központ szakmai csapata
Érdemes tisztázni, hogy a mesterséges termékenyítés és a mesterséges megtermékenyítés nem azonos eljárást takarnak. Míg előbbi esetben a nőstény testébe művi úton bejuttatott hímivarsejtek természetes folyamatok révén találkoznak és olvadnak össze a petesejttel, addig az utóbbi eljárás minden apró mozzanata szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlik. Ilyenkor a szakemberek in vitro fertilizációval, azaz a teljes folyamathoz optimális környezetet biztosító üvegcsében segítik elő a nagy találkozást, az így létrejött életképes embriót pedig ezt követően ültetik be a petesejtet adó nőstény testébe.
A szarvasmarha szaporításában alkalmazott korszerű biotechnikai és biotechnológiai módszerek napjainkban kulcsfontosságú szerepet játszanak a tej- és húshasznú állományok genetikai előrehaladásának fejlesztésében, továbbá a kimagasló genetikai értékű donoregyedektől nyerhető ivadékszám növelésében.
A SZIE Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának és a Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) szaporodásbiológiai kutatócsoportjának munkatársai évek óta vizsgálják, hogy a mesterséges termékenyítés és az embrió-átültés, azaz az in vivo asszisztált reprodukciós technikák milyen hatásfokkal alkalmazhatóak a hőstresszes időszakban. A pályázati forrásból létrehozott világszínvonalú kutatási infrastruktúrával ugyanakkor megkezdődött az in vitro embriók előállítása is, amellyel a faj generációs intervalluma (azaz a két egymást követő nemzedék közti legrövidebb idő) tovább csökkenthető, reprodukciós mutatói pedig javíthatók.
A program eredményeként a SZIE Kaposvári Campus partnervállalatánál, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén 2020 augusztusában megszületett az a három murraygrey borjú, amelyek az első in vitro embrióelőállítási programból származnak. Zubor Tibor, az Embrió-átültető Központ szakmai irányítója 2019 novemberében 22 petesejtet szívott le az Egyetem egyik korábbi embrióprogramjából származó, murraygrey fajtájú tehenéből. A hat beültetett embrióból három született meg, akiket Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád névre kereszteltek a szakemberek. Így az Embrió-átültető Központ és a Kutatócsoport munkatársainak az országban elsőként sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” előállítani.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Nagy mennyiségű...

Nagy mennyiségű műtrágya kiadagolásaA front függesztésű FH 2200...

Bővebben...

Erdészeti gépekben utazunk

Erdészeti gépekben utazunkA cég már több mint 25 éve működik a piacon, 13 éve...

Bővebben...

A legújabb fejlesztés

Tisztelt Gazdálkodó! Örömmel osztjuk meg Önnel a legújabb fejlesztést az...

Bővebben...

A helyspecifikus...

A Väderstad bemutatja a helyspecifikus táblatérkép alapú talajművelést és az...

Bővebben...

Gumiabroncs-nyomásszabályozó

Gumiabroncs-nyomásszabályozó rendszerek a mezõ- és erdõgazdálkodók...

Bővebben...

Tavaszi akció

20%-os tavaszi AGROORG szoftverakció március 31-ig ‼Az AGROORG programjai 43...

Bővebben...

Hiánytünetek kezelésére

Levél- és talajtrágyák     A DAMISOL® levéltrágya család,...

Bővebben...

Mobil ágaprító

T 73 traktorüzemű mobil ágaprítókAz RT 73 R kézi adagolású és RT 73 H a...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK