Álőstermelők

2024. július 16. kedd
Oláh Margó
7838

Álőstermelőket szűrt ki a Nébih a nyári szezonális ellenőrzésen

Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. A kéthetes vizsgálatsorozat alkalmával Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, több esetben felkeresve közvetlenül a termőhelyet. Összesen 10 eljárás indult. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméket forgalmazó őstermelőkkel szemben is intézkedtek.
Az őstermelők tevékenysége is fókuszba került a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során. A Nébih szakemberei Budapesten és hat vidéki városban – Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson – tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival közösen.
A felügyelők többek között azt vizsgálták, hogy az értékesített termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban, a piacon arra jogosult áll-e a pult mögött és kiírták-e a kötelező alapinformációkat. A szakemberek azt is ellenőrizték, hogy saját gazdaságban előállított terméket értékesít-e az őstermelő, továbbá, hogy az árusítandó termék mennyisége arányban áll-e a nyilvántartás alapján megtermelhetővel, vagy az állatállomány nagysággal. A helyszíni szemléken tapasztaltak alapján több ellenőrzést a termelés helyén is folytatni kellett. Ilyenkor a felügyelők a termőterületet, annak állapotát, használati jogcímét, a megtermelt terményt és az esetleges készleteket egyaránt megvizsgálták.
Az akcióban 32 őstermelő tevékenységét ellenőrizték és 10 esetben indult eljárás jogsértés miatt. Az őstermelők egy része nem saját termesztésből származó, vagy az őstermelői nyilvántartásba be nem jelentett terméket forgalmazott. Ezzel megtévesztették a vásárlókat, egyúttal a jogkövető őstermelőket is hátrányos helyzetbe hozták. Az érintett termelőket a hatóság eltiltotta az őstermelői tevékenységtől, valamint velük szemben összesen mintegy egy millió forint bírságot szabott ki.
Az eredmények tükrében a leggyakoribb jogsértés továbbra is az őstermelői nyilvántartásban nem rögzített, felvásárolt termékek értékesítése. Növekszik ugyanakkor azon álőstermelők száma is, akik bár bejelentik a terméket – ezzel „legalizálva” az árusítást – a nyilvántartásban szereplő terület ellenőrzésekor azonban kiderül, hogy ott nem lelhető fel az ültetvény vagy az állomány.
A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus 15-ig tart szerte az országban. A kormány- és járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei a fesztiválokat, a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket, a nyári táborokat, a street foodokat és a strandbüféket is ellenőrzik. A grillsajtok, a növényvédőszerek, a macskák számára engedélyezett külső élősködők elleni készítmények, a szezonális gyümölcsök és zöldségek (például görögdinnye), valamint az élőállat-szállítmányok is a hatóságok figyelmének középpontjában lesznek.
https://portal.nebih.gov.hu/-/alostermeloket-szurt-ki-a-nebih-a-nyari-szezonalis-ellenorzesen  

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cikkajánló

Mit tehetünk...

Mit tehetünk a legyeskedő kártevők ellen?Az istállóban és környékén megjelenő...

Bővebben...

A Nitrogén szerepe

Szeretnénk felhívni figyelmüket az új N-UP ureázgátló és nitrifikációgátló...

Bővebben...

Hogyan ővjuk...

Hogyan óvjuk állatainkat a nyári kánikulában? Jön a kánikula? Védekezhet a...

Bővebben...

Folyékony műtrágya...

Folyékony műtrágya rendszer bevezetése a Tempo L 8-24 típusoknálÚj opcióként a...

Bővebben...

Okos techológiák

Okos technológiák a füvesföldeken : ágyazás. Fűnyírási kombinációink a...

Bővebben...

A Väderstad Proceed

A Väderstad Proceed kettős díjat is nyert a SIMA kiállításonA Väderstad, mint...

Bővebben...

Négy évszakos gyűjtőhelyek

Négy évszakos gyűjtőhelyekTájékoztatjuk, hogy – gyűjtőhelyeinkkel történő...

Bővebben...

Tarlóhántástól magágykészítésig

Az Omikron Kft. által gyártott Gruberek alkalmasak tarlóhántásra, illetve 30...

Bővebben...

Termékkereső

kiemelt AJÁNLATOK