Változások
- Részletek
Fontos változás: a felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kell benyújtani
Az idei évtől módosul az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás benyújtásához kapcsolódó kötelezettség. A változások értelmében a 2025. évi felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell benyújtani.
Az új bevallási kötelezettséggel kapcsolatos részletes tájékoztató, valamint a szükséges nyomtatványok elérhetőek a NAV hivatalos honlapján.
A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a hivatal 2025-től kizárólag a korábbi évekre vonatkozó hatósági feladatokban illetékes. Ennek megfelelően a 2025. évre vonatkozó bevallásukat már kizárólag a NAV felületén tudják benyújtani.
Kapcsolódó jogszabályok:
- Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. „Átmeneti rendelkezések” 76/D. § (1) alapján az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 47/B. §-át és 63/ A. § (4) bekezdését első alkalommal a 2025. évben teljesítendő felügyeleti díj bevallási kötelezettség esetében kell alkalmazni
- Módtv 76/D. § (2) A 2025. január 1-jét megelőzően teljesítendő felügyeleti díj bevallási kötelezettséggel kapcsolatos hatósági feladatokat a Kormány rendeletében a 2024. december 31-én hatályos szabályok szerint kijelölt élelmiszerlánc-felügyeleti szerv látja el.
https://portal.nebih.gov.hu/-/fontos-valtozas-a-felugyeleti-dij-bevallasokat-mar-a-nemzeti-ado-es-vamhivatalhoz-kell-benyujtani
Termékkereső
Cikkajánló
Ősgabona fajtákat is aratnak az ökotermelőkPéter-Pál napjával megkezdődik a...
Mindenki azt teszi a sátor alá, ami már máshová nem fér be. Többnyire ez...
Mit tehetünk a legyeskedő kártevők ellen?Az istállóban és környékén megjelenő...
Mobilút – nem csak a gazdáknakA Gravetti mobilút – a sátorhoz hasonlóan –...
Erősebb immunrendszer természetes eredetű takarmányadalékkal - innovatív...
A nyár elején – nyár folyamán betakarított növények után kerül sor a...
Skandináv technológia, skandináv minőség! Az ELHO a világ számos országában...
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Mandula szakmai nap
- Cirokkonferencia
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- Aktuális teendők
- Megnyilt az...
- TMG REAG
- Nem lesz
- Fontos változás
- Az őszi repce
- Jégkármérséklő...
- Fagykárok bejelentése
- Befejeződött...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Mi az a forgókapa?
- BioFer
- Új dimenzió
- A mikotoxinok...
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Újra itt a...
- Zártan tartás...
- Átállás...
- Antibiotikummentes
- Dió, mogyoró...
- Gyümölcsszedő
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Újra lehet...
- Beadható...
- Kertészeti pályázathoz
- Vetőmagüzemek fejlesztése
- Gazdaságátadás
- Kamat- és kezességi...
- Hatékonyság
- BIONYOM
- Gyümölcsoltványok...
- Változások
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- Tervezzünk...
- Gyümölcsfák metszése
- Indul az új AKG-ban?
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Tavaszi fagyvédelemhez
- Érkeznek a támogatások
- Szilázsakadémia
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A meddőség...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- Pályázati felhívások
- A jövő...
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- 20 éves
- Üszőnevelés
- Betakarítás után
- Géptárolás
- Gyere el...
- Újdonság
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Miért a természeteset?
- Az őstermelők...
- Ne kockáztassson...
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- A biogazdálkodás...
- Nem javasolt
- Gigantikus...
- Talajegészségünk, a mi jólétünk.
- Csináljuk a fesztivált!
- Nincs változás
- A tarlóhántás ideje
- 10+1 tévhit
- Kollagén ami működik
- Szilázs oltóanyagok
- Kiemelt figyelem...
- Hogyan óvjuk...
- Antibiotikumok alternatívái...
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Rakodógéppel üzemeltethető
- Biostimulátor
- Hatékony fagyvédelem
- Mit tehetünk...
- Ne kockáztass
- Folyékony műtrágya...
- Van rá megoldásunk.
- Utat mutatunk
- Baromfikombájn
- Mire figyelj...
- Állati jó megoldás
- A Nitrogén szerepe
- A fejlődés több...
- Tehermozgatás
- Zöld hét
- FAE gyárlátogatás
- Nem csak gazdáknak
- Sokoldalú felhasználás
- Tyúktartóknak
- A legújabb fejlesztés
- A megelőzés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- A kukoricaszár
- Hogyan lehet olcsón...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Folyékony műtrágya...
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Antibiotikumok nélkül...
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- Erdészeti berendezések...
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- A talajművelés specialistája
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- Ritka jó vétel
- Mérgek helyett...
- Profi bozótírtó
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- (Gyümölcs)húsba
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- ,,Egy egészség"
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Befektetés az egészségbe
- Erdészeti gépekben utazunk
- Mit tehetsz érte?
- Meddig hat?
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Nagyszüleink egészségéről
- Zöldség- és gyümölcsbetakarítás
- Fitoservice talajvizsgálat
- Örömmel mutatjuk be...
- Bárhova felállítható...
- Hígtrágya kijuttatása, bedolgozása
- Kicsi a bors, de erős!
- Mi mindenre lehet használni sátrainkat?
- Palántázók az Alfa-Gép Kft-től
- Kertészeti gépkínálat
- Rugalmas alkalmazás...
- Szálastakarmány betakarító...
- Maximális tárolás...
- Díjat kaptunk
- Mi történik...
- Mi a polifenol?
- Borjak téli takarmányozása
- Egy gondosan összeválogatott termék
- Az élőflóra jelentősége
- Szedd könnyedén!
- Szervestrágya - jó minőség - jó áron!
- Nálunk van a megoldás!
- Hogyan érjünk el...
- Tavasszal is lehet...
- Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?
- Hatékony és professzionális
- Megőrizni az energiát a szilázsában!
- Gépriport egy profi tollából
- Ön már felkészült...
- Legnagyobb kínálat!
- A legjobb takarmányminőség
- Széna- és szalmatárolásra!
- Gyors, egyszerű
- A mobil tárolás új korszaka
- A gazdálkodás jövője
- Maximális silózási teljesítmény
- Megérett a cserére...
- Minőségi lazítók az Omikrontól!
- Tárcsakínálat hazai gyártótól
- Vetés előtt
- Mobil ágaprító
- Magágykészítés felsőfokon!
- Környezet-hatékony technológia
- Vonóbekötés rendszerek
- Gumiabroncs-nyomásszabályozó
- Digitalizálás a rakodástechnikában
- Skandináv technológia...
- OPTImális választás
- Szárítótelepi megoldások
- Egyszerű és hatékony
- Farmgép fejlesztések
- Az élet kezdete
- Tejtaxi
- Trioliet etetőrendszerek
- Tárolási megoldások a RICHEL segítségével
- Lovaskocsit adtak...
- Vadkár védelem
- Folyékony műtrágya szórófejek
- Önitató szaküzlet
- Körmöző kaloda
- Egy géppel mindent!