Tévhitek ellen
- Részletek
Tévhitek ellen, az egészséges táplálkozásért, a fenntartható jövőért – indul az Agrárgazdasági Kamara „Tények ízekre szedve” országos szemléletformáló kampánya
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szemléletformáló kampányt indított „Tények ízekre szedve” címmel. A kezdeményezés célja, hogy nyitott és hiteles módon mutassa be az állati eredetű termékek jelentőségét, cáfolja a velük kapcsolatos tévhiteket, és párbeszédet kezdeményezzen a fogyasztók és a hazai élelmiszertermelők között. A kampány a hús, a tejtermékek és a tojás egészséges táplálkozásban betöltött szerepét, valamint a felelős állattartás fenntartható gyakorlatait helyezi középpontba, miközben rávilágít a magyar mezőgazdaság társadalmi és gazdasági jelentőségére.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Tények ízekre szedve” kampánya öt hónapon keresztül, azaz júniustól novemberig tart, és különösen nagy hangsúlyt fektet az edukációra. Az ismeretterjesztő tartalmak között szerepelnek videósorozatok, riportok, szakértői interjúk és cikkek, amelyek szakmailag megalapozott információkkal segítik a közönséget eligazodni a táplálkozással, az állattenyésztéssel és a húsfogyasztással kapcsolatos kérdésekben. A NAK fontosnak tartja, hogy a fogyasztók tudományos tényekre támaszkodva alkossanak véleményt, és ne a közösségi médiában terjedő, gyakran félrevezető vélekedések határozzák meg az élelmiszerhez fűződő viszonyukat.
A kezdeményezés külön figyelmet fordít arra, hogy bemutassa a hazai állattenyésztés és húsipar valós működését. A kampány során a közönség betekintést nyerhet a fenntartható gazdálkodások mindennapjaiba, a korszerű tartástechnológiák világába és a húsfeldolgozás ellenőrzött, magas színvonalú folyamataiba. A riportok azt is érzékeltetik, hogy a felelős állattartók és feldolgozók milyen komoly szakértelemmel, elkötelezettséggel és tisztességgel végzik munkájukat nap mint nap azért, hogy biztonságos, jó minőségű élelmiszer kerüljön a magyar családok asztalára.
A kampány célcsoportját azok a társadalmi rétegek alkotják, akik meghatározó szerepet játszanak az élelmiszerfogyasztási szokások alakításában. Az iskolás korú fiatalokat edukatív, szemléletformáló tartalmakkal kívánják megszólítani. A városi fiatal felnőttek nyitottak az új információkra, különösen, ha azok fenntarthatósági szempontokat is érintenek. A családanyák és háziasszonyok az élelmiszerbiztonság, a gyermekek egészsége és a család jóléte szempontjából érdeklődnek a téma iránt, míg a tudatos, modern nők a minőségi életmód és a hiteles információk iránti igényük révén különösen fogékonyak az üzenetekre. A kampány az ő nyelvükön kíván szólni, érthetően, világosan, szakmailag megalapozottan.
A kampányhoz szakértők is csatlakoztak, akik garantálják a tartalom hitelességét. Szabó Adrienn dietetikus a tudományos alapokat biztosítja, míg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrárszakértői a gazdálkodási folyamatokat mutatják be közérthető módon. A kampány arca Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki saját sportolói és családi tapasztalatait is megosztja a közönséggel. 
Mint mondta:
„Sportolóként egész életemet végigkísérte, hogy tudatosan figyeljek arra, mit eszem. Az energia, az állóképesség, a koncentráció – ezek mind a táplálkozáson is múlnak. Meggyőződésem, hogy a táplálkozásról nem szabad felszínes vélemények alapján ítélkezni. Meg kell ismernünk a tudományos tényeket és azt a sok embert, akik azon dolgoznak, hogy minőségi, biztonságos élelmiszer kerüljön elénk.”
A kampány célját Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke így fogalmazta meg:
„Az agrárium a mindennapjaink láthatatlan alappillére – nélküle nem kerülne étel az asztalunkra. Ha nem lenne mezőgazdaság és állattenyésztés, nem lenne mit ennünk, hiszen minden falat valahol egy gazda keze nyomát viseli. Kampányunk célja, hogy tényekre alapozva helyreállítsuk a bizalmat elsősorban az állati eredetű termékek iránt, valamint, hogy hosszú távú párbeszédet teremtsünk az agrárium szereplői és a társadalom között.”
A kampány az online térben, különböző közösségimédia-felületeken, videós tartalmakkal, influenszerek közreműködésével, valamint egy folyamatosan frissülő szakmai weboldalon keresztül valósul meg. A cél, hogy minden érdeklődő elérhető és hiteles információhoz jusson az állati eredetű termékek élettani szerepéről, a hazai gazdálkodók munkájáról és a fenntarthatóság lehetőségeiről.
További információ és részletek: www.tenyekizekreszedve.hu
Termékkereső
Cikkajánló
Ne bízzunk a csodában Zöld sor Gravetti módraAz utóbbi évek aszályos időjárása...
Akár a horizontális, akár a talajmegújító szántó előíráscsomagot választottad,...
Az őszi gyomszabályozás jelentősége Megjelent: 2025-09-24 19:40:52 Az őszi...
KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. -KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER...
Hamarosan indul a 2025. évi kárenyhítő juttatás iránti előlegfizetési kérelmek...
Erősebb immunrendszer természetes eredetű takarmányadalékkal - innovatív...
- Tájékoztatás...
- Időszerű a mezei
- Kurzus és bemutató
- Folyamatosan bővülnek
- A titok...
- Egyedülálló...
- Szakmázzunk
- Hatékony eszköz
- Kalászosok lombvédelme
- Inteligens gabonatárolás
- TMG REAG
- AKG Roadshow
- Egy óra alatt a föld körül
- Talajegészség
- Ültetvénykivágás
- Mi az INTEM?
- Az őszi gyomszabályozás
- Aszálykezelés
- Fedezze fel
- Ne bizz a csodában
- Bővültek a pályázati...
- Mézet vontak ki
- A legjobb megoldás
- Sorköztakaró-keverék
- Talajvédelmi szövetség...
- Agrár-Erdészeti
- 2025. augusztus 28-tól nyújthatók be
- Új marhaistálló
- Őzgidák menekültek meg
- Módosult a nitrátrendelet!
- Kárenyhítő juttatás
- Hogy legyen jövőd!
- Forró a helyzet
- Erdészeti karbantartás
- A talajtudományok
- Tárolási szeminárium
- Elismerésünk
- Az önök elégedettsége
- Vidéki infrastuktúra
- Friss fejlesztések
- Kovászos
- Kijuttatási eszközök
- Fontos feladat
- Idénymunka
- Diákmunka
- Szárbontó termékek
- Talajmintavétel
- Hidrovetés
- Tanyafejlesztés
- A rövid ellátási láncokért
- Most kell lépni!
- Kertészkedj természetesen!
- Tévhitek ellen
- Öntözési közösségek támogatása
- Talajtakarás
- Töretlen lendülettel
- Kijuttatási eszközök
- A stressztűrés
- Talált pénz
- Diófélék betakarítása
- Biológiai talajtakarás
- Morva növénydoki
- Dróntechnológia...
- Megjelent a Díszkertészeti...
- Használja, fizessen később
- Nyári (zöld) metszési képzés
- Munkába állt
- Vásárlóink bizalma
- Hatékony Erős
- Gyümölcsszedő
- Gyógynövény begyűjtő
- Professzionális
- Költséghatékonyság
- Körmözőkaloda támogatással
- Közös együttműködés
- Családok támogatása
- A KMÉ-védjegy
- Stratégiai érdek
- Megjelent a fiatal...
- Lego nagyfiúknak
- Összeurópai gazdatüntetés
- Semmi sallang
- Kertifólia előnyei
- Újitsd meg a földet
- Állattartó sátor
- Cirokkonferencia
- Miért érdemes
- Hogyan előzhető meg?
- Aktuális teendők
- Megnyilt az...
- TMG REAG
- Nem lesz
- Fontos változás
- Az őszi repce
- Jégkármérséklő...
- Fagykárok bejelentése
- Befejeződött...
- Egyedi technológia
- Aflatoxin mérése
- Élő talaj
- Egyedi megoldás
- BioFer
- Új dimenzió
- A mikotoxinok...
- Távérzékeléssel...
- Minden egy helyen
- Újra itt a...
- Zártan tartás...
- Átállás...
- Antibiotikummentes
- Dió, mogyoró...
- Nyesedékaprító
- Áttekintés
- Zöldtakarmány
- Ponyvakapuk
- Díjat kapott
- Újra lehet...
- Beadható...
- Kertészeti pályázathoz
- Vetőmagüzemek fejlesztése
- Gazdaságátadás
- Kamat- és kezességi...
- Hatékonyság
- BIONYOM
- Gyümölcsoltványok...
- Változások
- Hatékony és költségkímélő
- 30 év tapasztalat
- Tervezzünk...
- Indul az új AKG-ban?
- A fenntartható mezőgazdaság alapja
- Intelligens technológia
- Magyar fejlesztés
- Innovatív megoldás
- Minimum-művelés
- Prezíziós Műhely
- Takarónövények
- Talajreform
- Érkeznek a támogatások
- Vontatott rendfelszedő...
- Optigép legújabb...
- A fenntartható állattenyésztésért
- A talaj egészségének javítása
- Pályázati felhívások
- A jövő...
- Mi a bánat...
- Talajvédő
- Ömlesztett...
- 20 éves
- Betakarítás után
- Géptárolás
- Újdonság
- A víz bölcsője
- Talajkondicionáló
- Probléma a mezei pocok?
- Rendkívül ergonomikus
- Határainkon túl...
- Gigantikus...
- Talajegészségünk, a mi jólétünk.
- Csináljuk a fesztivált!
- A tarlóhántás ideje
- A nagyüzemi vadkímélő...
- Rakodógéppel üzemeltethető
- Hatékony fagyvédelem
- Folyékony műtrágya...
- Van rá megoldásunk.
- Utat mutatunk
- Mire figyelj...
- FAE gyárlátogatás
- Nem csak gazdáknak
- Sokoldalú felhasználás
- A legújabb fejlesztés
- Weidemann
- Őszi munkálatok
- Lakóautó, lakókocsi hajók
- Az igazság...
- Hogyan lehet olcsón...
- Tudatos vásárlás
- Járható utak
- Szarvasmarha istálló...
- Enzimutánzó...
- Tárolóra van szüksége...
- Piros hetes...
- Megoldást találunk
- Betakarítás után, tarlóápolás
- Bízzunk a legjobban...
- Merjünk álmodni...
- AGRO-Plant...
- ELHO TR 300 rendszellőztető
- Antibiotikumok nélkül...
- Erősebb immunrendszer...
- Vitamed Pharma...
- Az állatokról...
- Szálastakarmány...
- Hatékony rendszerfelügyelet
- Fúró-, vágó- és...
- Speciális területek gépei
- Erdészeti berendezések...
- 30 év tapasztalat
- Ami jár a növénynek
- Optimális magágy
- Minden talajtípushoz
- Egy menetben
- Cél a nedvességmegőrzés
- Frontfüggesztés utólag?
- A Gruberek sokoldalúsága
- Van jobb a jónál
- Négy évszakos gyűjtőhelyek
- A talajművelés specialistája
- Tárolási megoldás
- Szársértő dilemma
- Önitató szaküzlet
- Ritka jó vétel
- Profi bozótírtó
- Ősgabona fajtákat...
- Az épületek...
- (Gyümölcs)húsba
- Vízelvezetési gondokra
- A Väderstad első műhelye
- ,,Egy egészség"
- Professzionális bozótírtó
- Az idő pénz is
- Erdészeti gépekben utazunk
- Kisebb romlási veszteség
- Tarlóhántástól magágykészítésig
- Betakarítás és szárzúzás egy menetben
- Díjat kaptunk
- Nálunk van a megoldás!
- A mobil tárolás új korszaka
- Lovaskocsit adtak...
- Egy géppel mindent!